Őket pedig egyszerűen kint hagytam a folyosón.
Attól a naptól kezdve az otthonom inkább hasonlított lövészárokra, mint lakásra.
Nem rángattak ki erővel. Nem ordítottak, nem fenyegetőztek nyíltan. Ehelyett lassan, módszeresen kezdtek kiszorítani a saját életemből.
Szerdán például hiába kerestem a hűtőben a sajtomat. A helyén három olcsó joghurt árválkodott, mellettük egy megkezdett rúd felvágott.
— Lilla, hová tűntek az ételeim? — szóltam ki a folyosóra.
Kinyílt a szobájuk ajtaja, és Lilla jelent meg, a telefonját markolva.
— Kidobtam. Lejárt a szavatossága.
— Tegnap vettem.
— Furcsa szaga volt — vont vállat. — És különben is, Katalin néni, megbeszéltük, hogy a felső polc mostantól a miénk. Kell a hely az előkészített dolgainknak.
Felnyitottam a szemetes fedelét. A drága sajtom ott feküdt a krumplihéjak tetején. Mellette a nyakam alá való ortopéd hengerpárnám hevert.
— Ez meg mit keres itt? — mutattam rá.
Levente ekkor lépett ki Lilla mögül.
— Anya, az borzalmasan néz ki. Lilla vett új díszpárnákat a kanapéra, hogy otthonosabb legyen a nappali. A te izéd meg teljesen tönkreteszi az összképet.
— Az az „izé” segít, hogy ne fájjon a hátam alvás után.
— Napközben el lehet tenni a szekrénybe — felelte a fiam higgadtan. — Te egyszerűen önző vagy. Mi csak szeretnénk kialakítani egy normális, kényelmes környezetet. Előttünk még ott az egész élet. Te a magadét már leélted. Tényleg olyan nehéz egy kicsit alkalmazkodni?
Úgy szorítottam meg a konyhapult szélét, hogy az ujjaim elfehéredtek.
— Tizennégy évig fizettem ennek a lakásnak a hitelét, Levente. Két műszakban dolgoztam, hogy ne kelljen albérletről albérletre vándorolnunk.
— Pont erről beszélek! — kapott rá Lilla. — Ön már lezárta a saját történetét. Leventének viszont sérülései vannak. Elfojtja benne a férfienergiát. Neki kellene a ház urának lennie, maga meg mindenbe beleszól.
— A saját lakásomban oda ütöm az orrom, ahová akarom.
— Ez mérgező hozzáállás — mondta ki Levente, mintha ítéletet hirdetne. — Hónap végéig kapsz időt. Utána egyszerűen kicseréljük a zárat.
Nem válaszoltam. Elővettem egy rongyot, és némán törölni kezdtem az asztalról a kiömlött teájuk ragacsos foltját. A nedves ruha csúszkált a tapadós műanyagon.
Ők visszamentek a szobába, és úgy becsapták maguk mögött az ajtót, hogy beleremegett a fal.
Másnap a szokásosnál később értem haza a munkából. Már a lépcsőházban hallani lehetett a zajt.
A nappaliban bömbölt a zene. Az új, világos szőnyegemen Levente három barátja ült. Sört ittak, chipset ettek, a morzsák pedig bőségesen potyogtak a szálak közé.
Lilla az én fotelem karfáján terpeszkedett, keresztbe vetett lábbal.
— Szia, anya — vetette oda Levente, fel sem nézve a tévéképernyőről.
— Mi folyik itt?
— Lakásavató bulit tartunk a beköltözés örömére. Lilla hivatalosan is áthozta ide minden holmiját.