— Pedig világosan megkértelek, hogy hétköznapokon ne rendezzetek itt csődületet.
— Katalin asszony, ne legyen már ilyen karót nyelt — röhögött fel az egyik fiú. — Egyszer vagyunk fiatalok, nem?
Nem vitatkoztam. Odaléptem a konnektorhoz, és egyetlen mozdulattal kirántottam a tévé kábelét. A képernyő azonnal elsötétült.
— Kifelé — mondtam halkan, de úgy, hogy mindenki megértse.
A fiúk egymásra néztek. Levente felpattant a kanapéról, közben feldöntött egy üres üveget, amely tompa koppanással gurult végig a parkettán.
— Mégis mit művelsz? — sziszegte felém. — Leégetsz a haverjaim előtt!
— Takarodjatok a lakásomból.
A barátai egy szó nélkül összekapkodták magukat, és sietve elhagyták a nappalit. Az előszobában nagyot csattant a bejárati ajtó.
Lilla mellkasa előtt összefonta a karját, és úgy nézett rám, mintha én lennék a betolakodó.
— Maga nem normális. Tönkreteszi a saját fia életét. Tudja, mi már pszichológusnál is jártunk.
Lassan felé fordultam.
— Az én pénzemen?
— Ez most teljesen mellékes — legyintett. — A szakember is megmondta, hogy magának le kell válnia Leventéről. Függ tőle. Ez a beteges anyai kontroll szétrombolja a kapcsolatunkat. Ha péntekig nem költözik el, feljelentést teszek.
— Mégis milyen alapon?
— Lelki bántalmazás miatt! — vágta fel az állát Lilla. — És ha kiderül, hogy terhes vagyok, a bíróság úgyis Leventének ítéli a lakást, mint apának.
Levente odalépett mellé, és átkarolta a vállát.
— Anya, igaza van. Tényleg túl messzire mentél. Holnap elveszem tőled a kulcsokat. Ha ellenkezel, egyszerűen kipakoljuk a cuccaidat a lépcsőházba.
Néztem azt az embert, akit világra hoztam, felneveltem, etettem, öltöztettem, taníttattam. A szemében egyetlen árnyalatnyi bizonytalanság sem volt. Meg volt győződve róla, hogy csak azt veszi el, ami jár neki.
Nem szóltam többet. Megfordultam, bementem a hálószobába, és belülről ráfordítottam a reteszt.
Körülbelül egy órával később megrezzent az éjjeliszekrényen hagyott telefonom.
„Átutaltuk a garzon foglalóját a nevedben. 80 000 Ft volt. A pénzt a szekrényedben lévő dobozból vettük ki. Holnap jön a költöztető autó.” — 22:15
Kinyitottam a szekrényt. A kis kazetta üresen hevert a polcon. Lesöpörtem a földre.
Csütörtök reggelre a lakás elcsendesedett. Levente és Lilla elmentek az óráikra.
Felhívtam a munkahelyemet, és szabadnapot kértem. Aztán a kamra legfelső polcáról leemeltem két üres kartondobozt és három nagy, kék kockás szatyrot.
Az elsőbe Lilla ruhái kerültek. A másodikba a sminkjei, parfümjei és az olcsó kis díszpárnái. A harmadikba Levente holmijait pakoltam: ruhákat, a számítógépét, kábeleket, sportcipőket.
Ezután leültem a gép elé, és megnyitottam egy ingyenes hirdetési oldalt.
Nem családnak akartam kiadni a lakást. Nem is diákoknak. Nekem munkások kellettek. Egy egész brigád.
Délután kettőkor egy zömök, komor arcú férfi állt az ajtómban, vastag munkáskabátban.
— Jó napot. Ön adja ki a kétszobás lakást dolgozóknak? — kérdezte rekedt hangon.