Ma kívülállónak minősítettek, de érdekes módon a bankkártyám továbbra is családtagnak számított.
Gábor nagyot sóhajtott, aztán azt mondta, nem akar mindenki előtt vitába keveredni. Erre csak annyit feleltem, hogy vitára nincs is szükség: hat felnőtt ember ül az asztalnál, mindegyikük ki tudja fizetni azt, amit rendelt.
Végül nem kiabálva tettük le a telefont.
Pár perccel később Júlia írt rám.
„Nóra, miért pont most kell ezt csinálnod? Csak szerettünk volna egy nyugodt estét együtt tölteni. Senki sem akart megbántani. Gábor arra számított, hogy majd átutalod neki, ahogy máskor is.”
Azt válaszoltam, hogy most már semmi kifogásom nincs az ellen, ha nélkülem akarnak találkozni. De az, hogy nélkülem vacsoráznak, nem jelenti automatikusan azt, hogy nekem kell állnom a vacsorájukat.
Júlia még küldött néhány üzenetet. Előbb arról írt, hogy egy családban nem lehet állandóan forintra pontosan számolgatni mindent, később pedig eszembe juttatta, hányszor segített nekünk Mária Gáborral.
Erre már nem reagáltam.
Később kiderült, hogy az étteremben egyáltalán nem történt katasztrófa. Mindenkinél volt elég pénz. Egyszerűen csak senki nem készült arra, hogy azon az estén ekkora összeget költsön, mert a rokonság előre úgy számolt, hogy a számlát szokás szerint Gáborral együtt mi rendezzük, vagyis a gyakorlatban én utalom majd át a pénzt.
Végül megkérték a pincért, hogy bontsa szét az előzetes számlát. Gábor kifizette a saját fogyasztását és az édesanyjáét, Júlia a férjével együtt rendezte a rájuk eső részt, Réka pedig a saját párjával fizetett.
Ezzel ott le is zárult az ügy.
Otthon azonban sokkal kellemetlenebb beszélgetés várt rám. Gábor majdnem éjfélkor ért haza, és már az első pillanatban látszott rajta, hogy ingerült.
Levette a kabátját, felakasztotta az előszobában, aztán bement a konyhába, és nekem szegezte a kérdést:
— Legalább ma este nem tudtad volna átutalni, aztán utána megbeszéljük kettesben? Borzasztó kínos helyzetbe hoztál.
Magam elé húztam a teáscsészét, és nyugodtan visszakérdeztem:
— Reggel neked nem volt kínos közölni velem, hogy minden házastárs családtagnak számít, csak én nem?
Leült velem szemben, de nem válaszolt rögtön.
Aztán magyarázkodni kezdett. Azt mondta, az egész ötlet Júliától jött. Ő szeretett volna nélkülem leülni velük, mert az utóbbi időben többször összeszólalkoztunk. Réka mellé állt. Gábor sejtette, hogy ez nekem rosszul fog esni, mégsem akart beleszólni, mert nem akart összeveszni a nővéreivel.
— Vagyis pontosan tudtad előre, hogy szándékosan nem hívnak meg?
— Tudtam.
— És ezek után este mégis tőlem akartál pénzt kérni az egész asztal számlájára?