– Emlékszem, ezt mondtad.
Eszter a tenyerével megfordította a mobilját, rápillantott a kijelzőre, aztán elhúzta róla a kezét.
– Voltam ügyvédnél. Nyolcezer forint volt csak a tanácsadás.
– És mire jutott?
– Arra, hogy cselekvőképes vagy. Hogy az ajándékozást teljesítették, bejegyezték, és megtámadni legfeljebb akkor lehetne, ha bizonyítható volna, hogy nem szabad akaratodból írtad alá. De neked ott az orvosi papírod. És a lakásra… – Eszter elakadt. – Azt mondta, öröklési szerződés van. Anya, ez mégis micsoda?
– Közjegyző előtt kötött megállapodás. Judit gondoskodik rólam, ellát, ha kell, ápol is, a lakás pedig majd utána őrá száll. Közben én továbbra is rendelkezhetek vele, ezt külön beleírtuk.
– Mi vagyunk a gyerekeid. Nekünk is vannak jogaink.
– Voltak. Kétezertizennyolcban. Mindketten írásban lemondtatok róluk a közjegyzőnél, apátok tartozása miatt.
– Az teljesen más helyzet volt!
– Kötelező rész pedig csak annak jár, aki eltartásra szorul vagy munkaképtelen. Te harmincnyolc éves vagy, vezető beosztásban dolgozol egy cégnél. Zoltán harmincöt, műszakvezető egy raktárban. Biztos vagyok benne, hogy ezt az ügyvéd is elmondta nektek.
Eszter szóra nyitotta a száját, de végül nem talált semmit, amivel visszavághatott volna. Most ő hallgatott el előbb.
Egy perc múlva más irányból próbálkozott.
– Márk sírt – mondta halkan. – Azt kérdezte, a nagyi már nem szeret minket?
– Nem kérdezett ilyet.
– De igen.
– Eszter. Márk májusban két hetet töltött nálam, és egyszer sem tűnt fel neki, hogy esténként feküdni szoktam, mert nincs erőm ülni. Ezt nem ő kérdezi.
– Jól van, akkor legyen így. – Eszter kihúzta magát. – Többé nem látod az unokáidat, ha ennyire ezt akarod.
Erzsébet Anna levette a törölközőt a szögről, kisimította, és pontosan ugyanoda akasztotta vissza.
– Akkor nem látom őket.
– Anya, mi értjük, amit akarsz. – Eszter már az ajtóból fordult vissza, egészen más, melegebb hangon. – Gyere hozzánk télire. Dóra szobájában van egy kinyitható ágy. Velünk lehetnél.
– Én itthon telelek – felelte Erzsébet Anna. – Huszonhat éve ugyanitt.
Attól kezdve naponta háromszor is csörgött a telefon. Reggel Eszter hívta, tárgyilagosan, mintha jelentést kérne: hogy vagy, megmérted a vérnyomásod? Esténként Zoltán jelentkezett, hol egy befizetésről beszélt, hol arról, hogy az anyjuk igazán viselkedhetne emberségesebben.
Augusztus negyedikén Erzsébet Anna és Judit elutaztak Crikvenicára. Négy napra mentek, busszal, egy vendégházba, fejenként tízezer forintért éjszakánként. Erzsébet Anna tizenkét éve nem látta a tengert, és tizennyolc éve nem aludt idegen ágyban. Eszter ezalatt hatszor telefonált, de senki nem vette fel.
Zoltán augusztus közepén érkezett, Petra nélkül. Húsz percet ült, aztán elkért nyolcvanezer forintot a biztosításra. A válasz rövid volt: nem. A kompótot sem itta meg, úgy ment el, később pedig Eszteren keresztül üzente, hogy az anyja kitörölte őt az életéből. Petra viszont szerdánként egyedül hozza Marcellt, csütörtök este jön érte, és mindig letesz az asztalra egy szatyrot: dara, olaj, túró. Erről egyszer sem beszélt hangosan.
Gábor augusztus végén elhozta Márkot. Ott maradt egy darabig, kicserélte a szivattyú csövét, aztán a veteményes felé nézve csak ennyit mondott:
– Hát… így van ez jól.
Többet nem fűzött hozzá.
Szeptemberre Eszter már nem telefonált, hanem üzeneteket küldött: „Anya, szombaton vinnénk Dórát, vasárnap hoznánk el, jó?” Régebben úgy írta volna: „visszük”.
Péter most Juditnak új kiskaput szerel. A közös költségeket Judit maga fizeti, a villanyórát júliusban átíratta a nevére, a veteményest pedig továbbra is ugyanúgy osztják fel, mint régen: bal oldalt Erzsébet Annáé, jobb oldalt az övé.
A városi konyha ablakpárkányán három cserép ibolya áll. Egy rózsaszín, egy fehér, és az a különös fajta, amelyet a kertészetben kimérának neveznek. Egész életében szeretett volna ilyet, csak valahogy mindig akadt sürgősebb dolog.
A szekrényajtóra kockás papírlapot tűzött. A szombatok és a szerdák mellé az unokák neve került, egy hétre előre, megbeszélés szerint. Erzsébet Anna fogta a ceruzát, és augusztus utolsó hetének üres négyzetébe beírt egyetlen szót:
„enyém”.