Gábor lesütötte a szemét. Az arcán egyszerre ült a szégyen és valami makacs, sértett dac.
— Tudtam, hogy úgysem egyeznél bele.
— Hát persze, hogy nem! — csattant fel Júlia. — Nekünk sincs miből szórni a pénzt! Én minden fillért megfogok, hogy valahogy kihúzzuk hónap végéig, te meg úgy dobálsz el százhúszezer forintot, mintha tele lennénk milliókkal!
— Neked egyszerűen nincs szíved — mondta Gábor halkan. — Csak a pénzt látod, meg azt, hogy neked kényelmes legyen. És a család? A közeli embereken nem kellene segíteni?
Júlia egy pillanatra megdermedt, mintha arcul ütötték volna.
— Nekem nincs szívem? — megremegett a hangja. — Fél éve eltartok egy munkanélküli férjet, elviselem a hazugságait, a felelőtlenségét, és közben beleszakadok a munkába, hogy legalább normálisan élhessünk. És ezek után te mondod rám, hogy szívtelen vagyok? — Elhallgatott, levegőt vett, aztán elővette a telefonját. — Most azonnal felhívom Petrát. Magyarázza el ő maga, miért volt olyan sürgős szüksége az én pénzemre.
Gábor ösztönösen utánakapott a készüléknek.
— Ne csináld! Minek belerángatni őt a mi veszekedésünkbe?
— Belerángatni? — Júlia hátralépett előle. — Már régen benne van! Vagy azt hitted, majd csendben lenyelem, hogy a pénzem a testvérednél kötött ki?
Gyorsan kikereste a számot, és hívta. Gábor mozdulatlanná merevedett mellette. Néhány hosszú csengés után Petra hangja szólalt meg a vonal túlsó végén.
— Halló?
— Petra — mondta Júlia jeges nyugalommal. — Beszélnünk kell.
— Ó, Júlia, szia! — Petra hangja erőltetetten vidámnak tűnt. — Mi újság veletek?
— Ezt most hagyjuk — vágta rá Júlia élesen. — Főleg azután, hogy kiderült: eltűnt a kártyámról százhúszezer forint.
A vonal másik végén csönd támadt. Aztán Petra bizonytalanul felnevetett.
— Jaj, mi történt? Valami csalás? Lehet, hogy illetéktelenek nyúltak hozzá?
— Nem csalók voltak — Júlia oldalra pillantott Gáborra. — A bátyád vette le, és neked adta. Állítólag albérletre kellett.
— Ja… — Petra elakadt. — Igen, Gábor segített egy kicsit. Gondom volt a lakással.
— És nekem nem tudtál szólni? — Júlia olyan erősen szorította a telefont, hogy kifehéredtek az ujjai. — Miért rajta keresztül intézted? Miért a tudtom nélkül?
— Én… nem akartalak zavarni — hebegte Petra. — Tudom, mennyire elfoglalt vagy a munkahelyeden.
— Elfoglalt? — Júlia keserűen felnevetett. — Remek. Most már elfoglalt is vagyok, meg százhúszezerrel szegényebb is. Petra, mikor kapom vissza a pénzem?
— Hónap végén — vágta rá sietve Petra. — Amint megjön a fizetésem, visszaadom.
— Persze, mint legutóbb azt a húszezret? — Júlia hitetlenkedve megrázta a fejét. — Vagy mint azelőtt, amikor negyvenezret kértél? Mondd csak, előfordult már valaha, hogy rendesen rendezted az adósságaidat?
— Júlia, ne legyél már ilyen… — Petra igyekezett lágyabb hangot megütni. — Nem mondtam, hogy nem adom vissza. Csak most nehéz időszakom van.
— Miféle időszak? — Júlia hangja felemelkedett. — Neked állandóan nehéz időszakod van! És szerinted nekünk mi van? A testvéreddel alig tudjuk összekaparni a hónap végét, te meg nyugodtan elviszed az utolsó tartalékunkat!
— Az nem csak a te pénzed! — szólt közbe Gábor indulatosan. — Az enyém is! Jogom van segíteni a testvéremnek!
— A te pénzed? — Júlia lassan felé fordult. — Mégis melyik része a tiéd? Fél éve nem dolgozol! Az én fizetésemből élsz. Még a kenyeret is abból veszed, amit én keresek!
— Júlia, kérlek, ne így — szólt bele Petra. — Gábor csak segíteni akart. Jó testvérként viselkedett.
— Jó testvér? Úgy érted, olyan jó testvér, aki meglopja a feleségét? — Júlia keserűen az égnek emelte a tekintetét. — Petra, felfogod egyáltalán, hogy a bátyád pénzt vett el tőlem? Engedély nélkül. Magyarul: ellopta.
— Ne fogalmazz már ilyen durván… — próbálta csillapítani Petra. — Hiszen család vagytok.
— Család? — Júlia nevetése most már inkább fájt, mint csengett. — A családban nem lopnak egymástól. Nem hazudnak egymás szemébe. Nem intézkednek a másik háta mögött. Petra, vissza akarom kapni a pénzemet. Azonnal.
— De nincs nálam! — tiltakozott Petra. — Mondtam, hogy hónap végén visszaadom!
— Nem, Petra — Júlia hideg pillantást vetett Gáborra. — Három napot kapsz. Ha addig nem kerül vissza a pénz, feljelentést teszek.
— Júlia! — sikoltott fel Petra. — Ezt nem teheted!
— Dehogynem — felelte Júlia, és megszakította a hívást.
Gábor sápadtan állt előtte, mintha nem hinné el, hogy mindez valóban megtörtént.
— Ezt nem csinálhatod! Ő a testvérem!
— Én pedig a feleséged vagyok — válaszolta Júlia fagyosan. — Erre kellett volna gondolnod, mielőtt az én pénzemet odaadtad neki.
— Te nem feleség vagy, hanem börtönőr — sziszegte Gábor összeszorított foggal. — Folyton a pénzzel vágsz arcon, minden lépésemet ellenőrzöd. Elég volt!
— Nagyszerű — Júlia egyetlen mozdulattal feltépte a szekrény ajtaját, és előrántott belőle egy sporttáskát.