— Esetleg ideiglenes bejelentést intézhetnénk? — vetette fel Kinga óvatosan. — Utánanéztem, elvileg van rá mód…
— Az nem ér semmit! — szakította félbe Gergő olyan élesen, hogy Kinga összerezzent. — Állandó lakcím kell, nem valami átmeneti megoldás. Nikolett már mindent kiderített. Azt mondja, a kamu bejelentés veszélyes, bármikor ellenőrizhetik, és abból komoly gond lehet. Lakást bérelni pedig ezen a környéken képtelenek, ezt te is pontosan tudod. Nikolett egyedül neveli Lillát.
Gergő nyugtalanul járkálni kezdett a szobában. A léptei idegesen kopogtak, a keze hol ökölbe szorult, hol tehetetlenül lendült a levegőben.
— Megígértem Nikolettnek, hogy nem hagyom őket magukra — mondta feszült hangon. — Azt mondtam neki, találunk valami kiutat. És megtaláltam.
Ekkor megállt Kinga előtt. A szemében nem látszott kérés, sem bizonytalanság. Csak valami rideg, makacs elhatározás.
— Lillát be kell jelenteni hozzánk. Ide. A te lakásodba.
Kinga egy pillanatra teljesen mozdulatlanná vált. Mintha a szavak nem is jutottak volna el hozzá azonnal.
— Hogy mondtad? — kérdezte halkan. — Az én lakásomba? Gergő, te ezt komolyan gondolod? Ez kizárt. Ez a nagymamám otthona volt.
— Igen, Lilla pedig az én unokahúgom! — vágta rá Gergő azonnal. — A saját családom! Most az egész jövője ezen az átkozott lakcímen múlik. Miért csinálsz ekkora ügyet egy bejegyzésből? Attól még nem lesz kisebb a lakásod, hogy felkerül egy név a papírra.
— Nem egy névről van szó! — Kinga is felpattant, mert a mellkasában egyre erősebben gyűlt a felháborodás. — Nagyon jól tudod, mit jelent az állandó bejelentés. Jogokat. Bentlakási igényt. Azt, hogy utána sem eladni, sem elcserélni nem lehet egyszerűen az ingatlant a bejelentett ember hozzájárulása nélkül. Kockázatokat jelent, amiket én viselnék. Ez az egyetlen vagyonom, az egyetlen biztos pontom, és a nagymamám emléke is.
— Biztos pont… emlék… — ismételte Gergő gúnyos félmosollyal. — Látod? Csak magadat hallod. Arra egy pillanatig sem gondolsz, hogy egy gyerekről van szó. Egy lányról, akinek most esélye lehetne kitörni, jó iskolába kerülni, normális jövőt építeni. Te meg a saját kicsinyes félelmeid miatt elvennéd tőle ezt.
— Nem fogom kockáztatni az otthonomat a nővéred tervei miatt! — csattant fel Kinga. — Nikolett miért nem gondolkodott előbb? Miért nekem kellene feláldoznom mindent azért, mert ő most hirtelen ezt találta ki?
— Mert család vagyunk! — üvöltötte Gergő. — A családtagok pedig segítenek egymásnak. Ha ezt nem vagy képes felfogni, akkor talán nem is tartozol közénk.
Egy lépéssel közelebb jött. Az arca eltorzult a haragtól, majd hirtelen megragadta Kinga vállát.
— Nem fogok ezen tovább alkudozni veled — mondta keményen. — Én már meghoztam a döntést. Nikolett és Lilla holnap reggel idejönnek az iratokkal. Te pedig elmész velük az okmányirodába.
— Nem megyek sehová — felelte Kinga lassan, de rendíthetetlenül, és nem fordította el a tekintetét.
Gergő elengedte, majd hátralépett. A szeme jeges lett. Amikor megszólalt, már nem kiabált; éppen ez tette még félelmetesebbé.
— Vagy bejelented Lillát a lakásodba, vagy holnap beadom a válókeresetet.
Ez már nem kérés volt, nem vita és nem családi megbeszélés. Ultimátum volt: nyers, könyörtelen zsarolás. Gergő a hét közösen leélt évüket, a szerelmüket és a közös jövőjüket tette kockára.