Az asztal körül hirtelen olyan csend lett, mintha valaki elvágta volna a beszélgetés fonalát.
Elsőként Kinga tért magához.
– Te most komolyan pénzt kérnél a saját rokonaidtól azért, hogy itt aludjanak?
– Ti vetettétek fel, hogy több hétre beköltöznétek ide – felelte Júlia nyugodtan.
– De hát nem idegenként jövünk.
– Éppen ezért nem volna illő minden költséget ránk hárítani.
Erzsébet kihúzta magát a széken, mintha ezzel is súlyt akarna adni a szavainak.
– A családnál töltött pihenésért régen soha senki nem kért pénzt.
– Más dolog meghívásra beugrani néhány órára – válaszolta Júlia. – És megint más előre kiosztani magatoknak a szobákat, majd egész nyárra berendezkedni.
– Mi nem zavartunk volna senkit.
Júlia a gyerekek felé pillantott. Azok éppen a félkész pad körül kergetőztek, amelyet Péter még nem tudott befejezni. Az egyik fiú már fel is kapott egy csomag csavart és rögzítőelemet, amelyet Péter a bejárat mellett hagyott.
– A házban és az udvaron jelenleg felújítás folyik – mondta Júlia. – Szerszámok, anyagok, éles és nehéz dolgok vannak mindenfelé. Ha a gyerekek itt lennének, folyamatosan figyelnünk kellene rájuk, nehogy megsérüljenek. Ez önmagában teljesen átírná a terveinket.
Kinga odaszólt a fiának, majd kivette a kezéből a csomagot.
– Az ilyesmit el lehet pakolni.
– Nincs külön raktárunk, ahová az egész felújítást bezárhatnánk.
– Akkor minek vettetek házat, ha senkinek sincs benne hely? – csattant fel ingerülten Kinga.
Júlia kissé oldalra döntötte a fejét, és alaposan végigmérte a sógornőjét.
– Magunknak vettük.
Erzsébet ujjai görcsösen rászorultak a táskája fülére.
– Péter, te hallod, milyen hangon beszél a feleséged a húgoddal?
A férfi felemelte a tekintetét a naptárból.
– Hallom.
– És nem szólsz rá semmit?
Péter nem válaszolt azonnal. Júlia nem siettette, és eszébe sem jutott helyette beszélni. Ha a férje valóban bele akart menni abba, hogy a családja beköltözzön hozzájuk, akkor mondja ki ő maga. Mondja ki hangosan, és magyarázza el, miért születne ilyen döntés Júlia nélkül.
Erzsébet kihasználta a beállt szünetet.
– Nem gondoltam volna, hogy egy ház ennyire megváltoztatja Júliát. Régebben sokkal vendégszeretőbb volt.
– Régebben ti sem javasoltátok, hogy mi aludjunk sátorban, amíg ti elfoglaljátok a hálószobánkat – jegyezte meg Júlia.
László zavartan köhintett, majd a feleségére nézett.
– A sátorral azért tényleg túl messzire mentél.
– Én csak egy kényelmes megoldást mondtam.
– Nektek kényelmeset – javította ki Júlia.
Erzsébet ismét a fia felé fordult.
– Évek óta arról beszélünk, hogy jó lenne több időt együtt tölteni. Most végre lenne rá lehetőség, erre számlát tesznek elénk.
Péter végighúzta a tenyerét az állán. Aztán becsukta a naptárt, és Júlia elé tolta.
– Anya, Júliának igaza van.
Kinga hangosan kifújta a levegőt.
– Hát persze. Ő már úgyis mindent eldöntött.
– Nem – nézett rá Péter a húgára. – Ti döntöttetek el mindent. Nélkülem és Júlia nélkül. Még külön beszélgetést is nyitottatok, hogy felosszátok egymás között a mi házunkat.
– Meglepetést akartunk.
– A meglepetés az, amikor ajándékot hoznak. Nem az, amikor közlik a tulajdonosokkal, hogy majd az udvaron alszanak.
Erzsébet az ablak felé fordította az arcát.
– Értem. Szóval a szülőknek itt nincs helyük.
– Meghívott vendégeknek van – mondta Péter. – De senki nem fog hetekre ideköltözni csak azért, mert nektek éppen így kényelmes.
Júlia észrevette, mennyire megváltozott a férje arca. Az előbbi tanácstalanság eltűnt róla. Péter most nem mosolygott bűntudatosan, és nem próbált egyszerre mindenkinek megfelelni.
– Azért vettük ezt a házat, mert szerettünk volna nyugodtan itt lenni – folytatta. – Egész nyáron a rendes munkánk után jövünk ide dolgozni. Nem arra készültem, hogy minden este nagy társaságnak süssek a kertben, aztán azon gondolkodjak, nekünk hol jut alvóhely.
Gábor felemelte mindkét kezét, békítő mozdulattal.
– Senki nem kérte, hogy minden este te főzz.
– Anya már kijelentette, hogy nagyobb grillsütőt kell venni.
– Az csak egy ötlet volt.
– Az ilyen ötleteket a házigazdákkal szokás megbeszélni, mielőtt az ember idehozza a gyerekeket és kiválasztja a szobákat.
Kinga arca kipirosodott.
– Mi ma csak körülnézni jöttünk.
– Akkor miért tervezgetted, hová kerül majd a kanapé, amin ti aludtok? – kérdezte Júlia.
A sógornője kinyitotta a száját, de egyetlen értelmes választ sem talált.
Erzsébet megpróbálta más irányba terelni a beszélgetést.
– Rendben. Tegyük fel, hogy nem költözünk ide folyamatosan. De hétvégenként azért jövünk. Csak nem fogtok minden alkalommal elszámolást készíteni?
Júlia higgadtan elmosolyodott.
– Jönni lehet, ha meghívunk benneteket. Az időpontot előre egyeztetjük. Ha éppen felújítunk, más programunk van, vagy egyszerűen kettesben szeretnénk maradni, akkor a látogatás másik napra kerül.
– A saját fiamhoz is be kell majd jelentkeznem?
– Péter veletek akkor találkozik, amikor akar. De ha a közös otthonunkba érkezik valaki, azt velem is egyezteti. Ugyanúgy, ahogy én is megbeszélném vele, ha az én vendégeimet hívnám ide.
– Ez a ház nem szálloda, és nem is családi üdülőtábor – tette hozzá Péter. – Nem lehet egy külön chat döntése alapján beköltözni.
Erzsébet összevonta a szemöldökét.
– Nagyon kényelmes. Megvettétek a házat, és máris kizártok mindenkit.
Júlia kinyitotta a naptárt annál az oldalnál, ahol a már elvégzett munkák listája szerepelt.
– Ki segített közületek összerakni a konyhát?
Senki nem felelt.
– Ki jött el homlokzatot festeni?
Gábor félrenézett.
– Ki takarította ki velünk a telket, ki hordta el az ágakat, ki vett építőanyagot, vagy ki kérdezte meg legalább egyszer, kell-e segítség?
Erzsébet sértetten megrántotta a vállát.
– Nem kértetek.
– Így van. Megoldottuk magunk. De ti sem ajánlottátok fel. Viszont amint megláttátok a képeket, rögtön eldöntöttétek, melyik szoba kié lesz.
– Nem kell minden apróságot számon tartani – mondta Kinga.
– Én nem apróságokat számolok – felelte Júlia. – Hanem a saját pénzünket és a saját időnket.
A naptárt a rokonok felé fordította. Az oldalon anyagszállítási időpontok, befizetési határidők és őszig elvégzendő munkák sorakoztak.
– Mi nem kaptunk készen egy pihenésre alkalmas nyaralót. Hitelt vettünk fel, és megvettünk egy házat, amelyet még mindig rendbe kell hozni. Itt nincs személyzet. Senki nem fog nagy társaságra főzni, utánuk takarítani, és félretenni a felújítást azért, hogy mások gondtalanul nyaralhassanak.
Gábor felállt.
– Azt hiszem, mindent megértettünk.
A gyerekek felé fordult, és magához hívta őket.