Tavaszra már rendes sportcipőről ábrándozott, olyanról, amiben nem szégyen edzésre menni.
Mégsem tudtak neki igent mondani.
A félretett pénz megint Erzsébet valamelyik újabb tartozásának törlesztésére ment el. Hat éve ment ez így. Attól a naptól kezdve, hogy a sógornő férje egyszerűen eltűnt, maga mögött hagyva egy kisgyereket, meg egy egész halom hitelt és elmaradást.
– Gábor az előleg után még utal majd valamennyit – szólalt meg végül Katalin kelletlenül, miközben egy konyhai fogóba törölte nedves tenyerét.
– Jaj, az én megmentőim vagytok!
Erzsébet összecsapta a kezét, és kis híján kiejtette belőle a margarinos dobozt.
– Hát mégiscsak család vagyunk. Ki segítene egy szerencsétlen, magára hagyott asszonyon, ha nem ti? Nélkületek már rég éhen haltam volna, komolyan mondom. Szinte csak tésztán élek.
Teátrálisan végighúzta az ujját a szeme alatt, mintha letörölne egy könnycseppet, amely valójában ott sem volt.
– Magamra egy fillért sem költök. A harisnyát meg lehet stoppolni, a régi cipőt bekenem krémmel, és máris olyan, mintha új lenne. Minden a házra megy, meg az én kislányomra.
Katalin nem válaszolt. Az előszobában felhúzta a cipőjét.
Közvetlenül az ajtó mellett egy dagadt, fekete szemeteszsák terpeszkedett. Savanykás, kellemetlen szag áradt belőle.
– Ezt leviszem, ha már úgyis megyek.
– Ó, de drága vagy! Különben megint öltözhetnék, lépcsőzhetnék… – csicseregte Erzsébet, miközben kikísérte. – És szólj már Gábornak, hogy tizedikéig legalább valamit küldjön. A behajtók már azzal fenyegetnek, hogy felhívnak a munkahelyemen!
A szemeteszsák jóval nehezebbnek bizonyult, mint Katalin gondolta. Belül valami kemény, éles sarkú holmik nyomták a műanyagot.
Kinyújtott karral vitte, ügyelve rá, hogy a világos ballonkabátjához hozzá ne érjen.
A kukáknál azonban a vékony zsák hirtelen szétnyílt a varrás mentén.
A nedves aszfaltra krumplihéj, drága szárazkolbász üres csomagolása, házhoz rendelt tekercsek műanyag doboza és egy összegyűrt, fényes papírdarab hullott ki.
Katalin lehajolt, hogy összeszedje a szétszóródott szemetet, mert nem akarta otthagyni a mocskot a konténerek mellett.
Két ujjal felemelte a műanyag dobozt. A fedelén lévő címkén olyan ár szerepelt, amely sehogy sem illett Erzsébet történeteihez az egyszál tésztán tengődő életről.
A keze ügyébe ekkor egy vastag, gyűrött pénztárblokk került.