Használt darab volt, de látszott rajta, hogy gondos gazdája van. István maga intézte a karbantartását, ő fizette a kikötőhelyet, az üzemeltetés minden költsége is őt terhelte. A motorcsónak hivatalosan az ő nevén szerepelt.
Gábor régebb óta vonzódott a vízhez. Az esküvő után az apósa többször magával vitte, később pedig Gábor megszerezte azt az engedélyt is, amellyel ilyen kategóriájú kisgéphajót vezethetett. Amikor István látta, hogy a veje óvatosan, felelősen bánik a technikával, időnként már egyedül is odaadta neki a csónakot. Ehhez írt egy egyszerű meghatalmazást a használatról, és adott neki egy második kulcscsomót.
Egyetlen kikötése volt: minden alkalmat előre meg kellett beszélni.
Gábor ehhez tartotta magát. Mónika viszont nem.
Eszter először egy családi ebédnél hallotta azt a kifejezést, hogy „Gábor csónakja”.
— Nyáron majd Gábor kivisz minket a saját motorcsónakjával — mondta Mónika a testvérének.
Eszter finoman közbeszólt:
— Apa csónakjával.
— Ugyan már, mit számít? Hiszen folyton Gábornál van.
Ez nem volt igaz, de Eszter akkor inkább nem vitatkozott.
Később Mónika megkérte a fiát, hogy vigye el őt és a férjét egy körre. Gábor felhívta Istvánt, engedélyt kért, mindent egyeztettek, és a kirándulás gond nélkül lezajlott. Egy hónappal később Mónika testvére, Andrea is csatlakozott a férjével. Pár hét múlva pedig Mónika már nem úgy fogalmazott, hogy „lehetne-e”, hanem így: „szombaton mennénk a csónakkal”.
Gábor minden alkalommal ugyanazt válaszolta:
— Anya, előbb meg kell kérdeznem Istvánt.
— Hát kérdezd meg, ha ettől nyugodtabb vagy.
Egyszer még arra is megkérte a fiát, hogy ne foglalja le „az ő szombatjukat”, mert meg akarta hívni az unokaöccsét és annak feleségét is.
Eszter ekkor már nem bírta szó nélkül.
— Mónika, mióta a maguké az a szombat?
— Azóta, hogy mi már előre elhatároztuk.
— Tehát apa tulajdonáról apa nélkül döntöttek.
Az anyósa csak vállat vont.
— Gábor is a család része. Teljesen természetes, hogy az apád megengedi neki.
Aznap este Gábor Eszter mellé állt, és megmondta az anyjának, hogy többé senkinek sem ígér semmit a tulajdonos beleegyezése nélkül. Mónika megsértődött, de néhány nap múlva már úgy beszélt vele, mintha ez a vita meg sem történt volna.
A programot a tulajdonos nélkül szervezték meg.
Július elején Mónika felhívta a fiát, és közölte, hogy szombatra családi hajókázást szeretne összehozni. Úgy tervezte, hogy ő és a férje mennek, velük tart Andrea a párjával, valamint az unokaöccse a feleségével.
— Hat ember — számolta össze a végén. — Te leszel a hetedik. Elférünk, ugye?
Gábor visszakérdezett:
— És Eszter?
— Ha akar, jöjjön ő is.
Gábor ezután felhívta az apósát, felsorolta, kikről lenne szó, és megkérdezte, elviheti-e a motorcsónakot. István rábólintott. Csupán egyvalamit nem tudott: őt és Évát senki sem szándékozott meghívni.
Csütörtökön Eszter megkérdezte a férjétől, hányra érjenek oda a szülei a kikötőhöz.
Gábor felnézett a telefonjából.
— Ők is jönnének?
— Azt hittem, ez családi kirándulás.
Gábor elhallgatott.
— Anya róluk egy szót sem szólt.
Eszter azonnal felhívta Mónikát, és kihangosította a beszélgetést.
— Mónika, szombaton hánykor találkozunk? Szólnék anyának és apának is.
— Nekik miért kellene odajönniük?
— A motorcsónakhoz.
— Eszter, így is elegen leszünk. A te szüleid bármikor kimehetnek vele, amikor csak akarnak.
Gábor ekkor már ott állt mellette.
— Anya, ezt most komolyan mondod? Meghívod a testvéredet a férjével együtt, de a csónak tulajdonosát nem?
— Én a saját családommal akartam tölteni a napot.
— Eszter apjának a csónakján?
— Gábor, ne kapaszkodj már bele minden szóba.
Eszter halkan, de élesen kérdezte:
— Vagyis a testvére és az unokaöccse család, az én szüleim viszont nem?
Mónika bosszúsan fújta ki a levegőt.
— Te… — kezdte, és a hangjából már előre hallatszott a szemrehányás.