— Nem. Az természetes, hogy egy házasságban az ember a másik mellett áll. De az már nem ugyanaz, amikor egy felnőtt férfit újra meg újra figyelmeztetni kell arra, amit magától is tudnia kellene.
Gergő arca egy pillanat alatt kipirult.
— Elég legyen!
— Nekem már nagyon régóta elég — vágtam rá.
Felugrott a helyéről.
— A saját rokonaim előtt alázol meg!
Ráemeltem a tekintetem.
— Milyen érdekes.
— Micsoda?
— Amikor az anyád mindenki füle hallatára lustának nevezett, akkor azt kérted, ne csináljak jelenetet. De amint rólad van szó, hirtelen átléptem a határt?
A szobára néma csend telepedett.
Erika hirtelen talpra pattant.
— A fiam előtted is remekül elboldogult egyedül!
Ott szakadt el bennem végleg valami.
Egyenesen a szemébe néztem.
— Egyedül?
— Igen!
— Erika, a fia harminckilenc éves koráig önnel lakott.
Megfagyott az arca.
— És akkor mi van?
— Aztán negyvenévesen elvett engem.
Kissé előredőltem az asztal fölé.
— Ön azt állítja, hogy én élősködöm rajta?
Gergő felé intettem.
— Miközben negyvenéves koráig ön mellett élt úgy, mint egy elkényeztetett kisfiú.
Olyan csend lett, mintha minden levegő kiszorult volna a helyiségből.
Még Gergő sem talált szavakat.
Erika arca bíborszínűre váltott.
— Hogy merészelsz így beszélni velem?!
— Meglepően könnyen.
A hangom még engem is meglepett, annyira nyugodt maradt.
— Mert az elmúlt kilenc évem jelentős része arról szólt, hogy abból a férfiból, aki helyett az anyja mindent elintézett, megpróbáljak felnőtt társat formálni.
— Én soha nem csináltam meg helyette mindent!
Felvontam a szemöldököm.
— Valóban?
Erika nővére halkan megköszörülte a torkát.
— Erika…
— Te maradj ki ebből!
A nővére mégis megrázta a fejét.
— Nórának ebben nem teljesen nincs igaza.
Erika élesen felé fordult.
— Ezt meg hogy érted?
— Úgy, hogy Gergő helyett tényleg rengeteg mindent te intéztél.
— Mert az anyja vagyok!
— Harmincöt évesen még mindig te mostad a ruháit.
Gergő lehunyta a szemét.
Egy pillanatra majdnem megsajnáltam.
Csak majdnem.
Erika rám szegezte az ujját.
— Mióta ez a nő megjelent az életedben, teljesen kifordultál magadból!
Gergő ekkor először szólalt meg úgy, hogy az anyjának válaszolt.
— Lehet, hogy éppen ez zavar, anya.
Minden tekintet rá szegeződött.
Az enyém is.
Lassan visszaereszkedett a székére.
— Nórának igaza van.
Erika úgy meredt rá, mintha arcul ütötte volna.
— Tessék?
— Igaza van — ismételte meg Gergő.
Végighúzta a tenyerét az arcán.
— Évekig azt mondtam neked, hogy én állok mindent.
Döbbenten néztem rá.
Erika ugyanígy.
— Miért? — kérdezte végül.
Gergő néhány másodpercig hallgatott.
— Mert szégyelltem.
— Mit szégyelltél?
— Azt, hogy Nóra többet keres nálam.
Ekkor már valóban teljes csend lett.