Ehhez képest hetente háromszor eljárt konditerembe, és egy akkora bőrönddel állított be hozzánk, hogy Gábor is csak nyögve tudta megemelni.
A férjem szemében mégis magától értetődő volt, hogy Erika már túl koros egy serpenyő elmosogatásához.
Pénteken minden kezdődött elölről.
Szombaton aztán Katalin, az anyósom is megjelent, mert úgy döntött, nálunk tölti a napot.
Akkor vált világossá számomra, honnan fúj a szél, és kitől tanulta Erika ezt a természetesnek vett kiszolgáltatást.
— Júlia igazán remekül főz — mondta Katalin kávézás közben. — Gábornak nagy szerencséje van vele.
— Azt látom — felelte Erika. — Bár manapság a fiatal asszonyok mintha egyre kényelmesebbek lennének.
Ott álltam tőlük alig pár lépésre.
Minden szavuk tisztán eljutott hozzám.
Nem szóltam vissza.
Még nem.
Vasárnap reggel hétkor már fent voltam.
De nem azért, hogy bárkinek reggelit készítsek.
Hétfőre le kellett adnom egy fontos beszámolót, és még rengeteg munka várt rám.
Csináltam magamnak egy kávét, megpirítottam egy szelet kenyeret, aztán bevonultam a dolgozószobába.
Gábor még mélyen aludt.
Valamikor negyed kilenc tájban Erika is előkerült. A lépteit már a folyosóról hallottam.
A következő pillanatban kopogás nélkül benyitott hozzám.
— Te már felkeltél?
— Több mint egy órája.
— Ja, értem.
Nem mozdult.
Csak állt az ajtóban, mintha várna valamire.
— Szeretnél valamit? — kérdeztem végül.
— Nem, semmi különös. Csak azt hittem, reggelit csinálsz.
— Én már megreggeliztem.
Erre azonnal megváltozott az arca.
— És mi?
Felnéztem rá.
— Fogalmam sincs, Erika. Gondolom, esztek majd, ha éhesek lesztek.
Egy szót sem szólt, csak becsukta maga mögött az ajtót.
Azt hittem, ezzel véget is ért a dolog.
Nagyot tévedtem.
Kilenc körül Katalin is befutott.
Fél tízkor Gábor végre kikászálódott az ágyból.
Tíz óra tájban kimentem a konyhába, hogy bepakoljam és elindítsam a mosogatógépet. Ekkor ütötte meg a fülemet Erika hangja:
— Már két órája várom a reggelimet.
Abban a pillanatban bennem valami végleg elszakadt.
Nem kezdtem kiabálni.
Nem vágtam be az ajtót.
Csak letöröltem a kezem egy konyharuhába, és nyugodtan besétáltam az étkezőbe.
— Két órája? — kérdeztem halkan.
— Igen — mondta Erika. — Nem akartam belőle ügyet csinálni, de azért elég különösnek tartom, ha valaki vendéget fogad az otthonában, aztán még reggelit sem ad neki.
Katalin komolyan bólogatott mellette.
— Nálunk a családban mindig nagyobb figyelmet kaptak a vendégek.
Gábor ekkor végre felnézett.
— Júlia, talán gyorsan összeüthetnél valamit. Egy kis tojást, pirítóst, akármit…
Pár másodpercig csak meredtem rá.
— Persze — mondtam végül.
Erika arca rögtön kisimult.
— Köszönöm.
Csakhogy nem indultam vissza a konyhába.
Ehelyett kivettem a telefonomat a zsebemből, letettem az asztalra, és nyugodt hangon megszólaltam:
— Előtte viszont egyetlen dolgot szeretnék tisztázni.
— Mit? — kérdezte Erika.
— Mennyit szeretnétek fizetni?