A kérdésem után mintha kiszívták volna a levegőt a nappaliból.
Erika lassan felhúzta a szemöldökét.
Most először tényleg úgy nézett rám, mint aki őszintén nem érti, mire célzok.
— Fizetni? — ismételte meg.
— Igen — feleltem nyugodtan. — Ha már úgy kezelitek ezt a házat, mintha panzió lenne, akkor talán ideje volna árlistát készíteni.
Katalin olyan hirtelen tette le a csészéjét, hogy a porcelán koppanása végigvágott az asztalon.
— Júlia…
— Reggeli teljes ellátással, napi rendrakás, szállás, korlátlan kávé… — soroltam tovább. — Természetesen családi kedvezményt is számíthatok.
Gábor már nyitotta a száját.
— Azért ezt nem kellene ennyire felfújni.
— Hidd el, teljesen higgadt vagyok.
Nem rá néztem, hanem egyenesen Erikára.
— De ha én vagyok itt a háziasszony, akkor te vendég vagy.
A vendég pedig nem ül két órán át az asztal mellett, majd számonkéri a ház tulajdonosán, hogy miért nem pattant fel ételt készíteni neki.
Erika arca megfeszült.
— Én nem kértem számon semmit.
— Az előbb mondtad, hogy két órája várod a reggelidet.
— Az csak megjegyzés volt.
— Akkor én is teszek egy megjegyzést: a hűtő körülbelül hat lépésre van attól a széktől, amin ülsz.
Katalin felháborodottan szívta be a levegőt.
— Az én időmben idősebb emberekkel nem beszéltek így.
— Erika ötvennyolc éves, Katalin. Nem kilencvennyolc.
Gábor becsukta a szemét, mintha előre fájna neki, ami következik.
— Júlia…
— Nem, Gábor. Most te is végighallgatod.
Ezen a reggelen először éreztem, hogy a hangom keményebben cseng.
— Öt napja a nagynénéd maga után hagyja a tányérokat, rám vár az elpakolás, elvárja, hogy főzzek rá, közben pedig elejt egy-egy célzást arról, hogy a mai fiatal nők mennyire „kényelmesek”. És valahányszor szólnék, te csak annyit mondasz, hogy legyek türelmes.
— Én csak nem akartam veszekedést.
— Nem. Te azt akartad, hogy én nyeljem le az egészet, mert akkor neked nem kell vele foglalkoznod.
Erre nem tudott mit mondani.
Erika felállt a székről.
— Engem még soha senki nem alázott meg ennyire.
— Nekem pedig még soha nem volt olyan vendégem, aki úgy kérte volna a reggelijét, mintha szobaszervizt rendelt volna.
— Akkor lehet, hogy jobb, ha elmegyek.
— Ha menni akarsz, nem foglak visszatartani.
Katalin abban a pillanatban felpattant.
— Júlia!
— Igen?
— Ő a férjed nagynénje!
— Én meg a fiad felesége vagyok. Nem a család bejárónője.
Néhány másodpercig senki sem szólalt meg.
Gábor előbb az anyjára pillantott.
Aztán Erikára.
Végül rám nézett.
És a legnagyobb döbbenetemre felállt.
— Júliának igaza van.
Erika csak pislogott.
— Micsoda?
— Igaza van, Erika néni — mondta Gábor halkabban. — Én sem viselkedtem jól.
Ez a mi otthonunk. Nem hotel.
Katalin arca eltorzult a hitetlenkedéstől.
— Most már az ő pártját fogod?
Gábor lassan megrázta a fejét.
— Nem arról van szó, hogy az ő oldalára állok.