A levegő mintha egyszerre megdermedt volna az étkezőben.
Judit lassan felhúzta a szemöldökét. Most először látszott rajta, hogy tényleg nem érti, mire célzok.
— Fizetni? — ismételte meg.
— Pontosan. Ha már úgy kezelitek ezt a házat, mintha panzió lenne, akkor talán ideje lenne árlistát is készíteni.
Erika olyan hirtelen tette le a csészéjét, hogy az alja koppant az asztallapon.
— Nóra…
— Reggeli teljes kiszolgálással, napi rendrakás, szállás, korlátlan kávé… — soroltam nyugodt hangon. — Természetesen rokoni alapon adhatok némi kedvezményt.
Gergő szóra nyitotta a száját.
— Azért ezt nem kellene így felfújni.
— Egyáltalán nem fújom fel.
Judit tekintetét kerestem, és ezúttal nem néztem félre.
— Ha én vagyok ennek a háznak a háziasszonya, akkor te vendég vagy benne. Márpedig egy vendég nem parancsol rá a ház tulajdonosára, hogy keljen fel, és szolgálja ki, miközben ő két órán át ül az asztal mellett, és várja, hogy elé tegyenek valamit.
Judit arca megfeszült.
— Én nem parancsoltam senkinek.
— Az előbb közölted, hogy két órája várod a reggelidet.
— Az csak egy megjegyzés volt.
— Akkor én is megjegyeznék valamit: a hűtő nagyjából hat lépésre van onnan, ahol ülsz.
Erika sértetten szívta be a levegőt.
— Az én időmben egy idősebb emberrel senki sem beszélt volna így.
— Judit ötvennyolc éves, Erika. Nem kilencvennyolc.
Gergő lehunyta a szemét, mintha már előre fájna neki, ami következik.
— Nóra…
— Nem, Gergő. Most te is végighallgatod.
Ezen a reggelen először keményedett meg igazán a hangom.
— Öt napja nézem, ahogy a nagynénéd otthagyja maga után a tányérokat, mintha maguktól kerülnének a mosogatóba. Öt napja várja el, hogy főzzek rá, pakoljak utána, és közben még azt is hallgatom, hogy a mai fiatal nők bezzeg mennyire lusták. Valahányszor szóvá akartam tenni, te csak annyit mondtál, hogy legyek türelmes.
— Én csak nem akartam veszekedést — mondta halkan.
— Nem. Te azt akartad, hogy én nyeljem le az egészet, mert így neked nem kell vele foglalkoznod.
Erre már nem válaszolt.
Judit felállt a székről.
— Engem még soha senki nem alázott meg ennyire.
— Nekem pedig még soha nem volt olyan vendégem, aki úgy kérte számon a reggelijét, mintha szobaszervizt rendelt volna.
— Akkor talán tényleg jobb, ha elmegyek.
— Ha menni akarsz, én nem foglak visszatartani.
Erika rögtön felpattant.
— Nóra!
— Tessék?
— Ő a férjed nagynénje!
— Én meg a fiad felesége vagyok. Nem a család fizetés nélküli alkalmazottja.
Súlyos csend telepedett közénk.
Gergő előbb az anyjára nézett, aztán Juditra. Végül rám emelte a tekintetét.
És a legnagyobb meglepetésemre felállt.
— Nórának igaza van.
Judit pislogott egyet.
— Hogy mondtad?
— Azt, hogy igaza van, Judit néni. És én sem viselkedtem jól. Ez a mi otthonunk, nem hotel.
Erika úgy meredt rá, mintha nem hinné el, amit hall.
— Te most már az ő oldalára állsz?
Gergő lassan megrázta a fejét.
— Nem állok az ő oldalára.