Erzsébet folytatta.
— Anyánk is ezt akarta. Tudod, mit mondott nekem, mielőtt meghalt?
Bernadett most felemelte a fejét.
— Mit mondott? — kérdezte. Nyugodtan. Tényleg kíváncsi volt.
— Azt mondta, vigyázzatok egymásra. — Erzsébet a hangjában valami diadalféle volt. — Egymásra. Nem arra a…
— Erzsi. — Bernadett hangja nem emelkedett meg. — Fejezd be a mondatot.
Erzsébet befejezte.
— Nem arra a villanyszereló nincsbrodra.
A csend, ami utána következett, más volt, mint az előző csendek. Sűrűbb. Péter felnézett. Anita a száját nyitotta, aztán becsukta. János nem mozdult.
Bernadett letette a kanalát. Lassan, pontosan, a tányér szélére.
— Huszonegy éve — mondta Bernadett — fizetek neked lakbért.
Erzsébet nyitotta a száját, de Bernadett folytatta.
— Huszonegy éve. Százhatvanezer forint havonta, most már. Plusz a fogászat, ami háromszáznyolcvanezer volt. Plusz a hitel, ami négyszázötvenezer volt. Plusz a kisebb tételek, amiket nem számoltam össze, mert nem akartam tudni. — Megállt. — De összeszámoltam.
Erzsébet arcán valami megváltozott. Nem sok. Egy árnyalatnyi.
— Bernadett, ez nem…
— Összeszámoltam — ismételte meg Bernadett. Nem emelte meg a hangját. — Tizennyolc millió háromszázezer forint. Kerekítve. Huszonegy év alatt.
Péter a szája elé tette a kezét. Anita a terítőt nézte.
— Ez nem pénz kérdése — mondta Erzsébet, és a hangja most egy fokkal magasabb lett. — Ez a család kérdése. Anyánk…
— Anyánk azt mondta nekem, vigyázz rá — mondta Bernadett. — Nekem mondta. Nem neked. Nekem. — Megállt. — Huszonegy évig vigyáztam.
— Akkor miért…
— Mert te most itt, ennél az asztalnál, nyolc ember előtt azt mondod, hogy amíg mellette maradok — Bernadett Jánosra nézett, aztán vissza Erzsébetre —, nem tudsz rám számítani. — Egy rövid szünet. — Jól értettem?
Erzsébet egyenesbe ült.
— Jól értetted. Bernadett, ez egy egyszerű kérdés. Ő vagy a family. Ő vagy én. Ő vagy az anyád emléke. Válassz.
Bernadett nézte a nővérét. A húgát. Tíz évvel fiatalabb arcát, amelyen most valami magabiztos volt, valami biztos a győzelemben. Huszonegy év alatt ez az arc mindig tudta, hogyan kell ezt csinálni. Mindig tudta, melyik szót kell kimondani, hogy Bernadett maradjon.
„Na, ez most szép — gondolta Bernadett. — Huszonegy év. És most itt van. Nyolc ember előtt.”
Kinyitotta a száját.
— Jól van — mondta. — Jánost választom.
Erzsébet nevetett. Rövid, ideges nevetés.
— Bernadett…
— Jánost választom — ismételte meg Bernadett. Ugyanolyan hangon. Mintha csak azt mondaná, hogy kér még levest. — Ez a válaszom.