— Ha most ezt teszed…
— Tudom, mit teszek.
— Ha most ezt teszed, akkor a lakbér…
— Nem jön — mondta Bernadett. — A lakbér nem jön. A fogászat nem jön. A hitelek nem jönnek. Semmi nem jön. — Megállt. — Ez az én válaszom a te kérdésedre.
Erzsébet arcán a magabiztosság lement. Lassan, mint amikor valaki kihúzza a dugót a kádból. Nem robban, csak elmegy.
— Bernadett, ez nem… te nem gondolod ezt komolyan.
— De igen.
— Huszonegy éve…
— Huszonegy éve — mondta Bernadett — én gondoskodtam rólad. — Felvette a kanalát. — Mostantól te gondoskodsz magadról.
Csend.
Nem az a csend, amit Bernadett ismert a korábbi vitákból — az a taktikai csend, ami után Erzsébet újra kezdte, más szögből, más szóval. Ez más csend volt. Üres. Mint amikor valaki keres valamit a zsebében, és rájön, hogy nincs ott.
Péter köhögött. Anita felállt, és elvitte a leveses tányérját a konyhába. A többiek lassan, óvatosan folytatták az evést.
Erzsébet nem evett. Csak ült.
Bernadett evett. A leves már kicsit kihűlt, de még mindig jó volt.
Edina másnap felhívta. Bernadett és Edina harmincöt éve ismerték egymást, egy irodában dolgoztak huszonkét évig, és Edina volt az egyetlen, akinek Bernadett valaha elmondta a pontos összeget.
— Megtörtént? — kérdezte Edina.
— Megtörtént.
— És?
— És semmi. Hazamentünk. János megcsinálta a teát.
Edina csendben volt egy pillanatig.
— Jól vagy?
— Igen — mondta Bernadett. — Nem tudom, miért, de igen.
— Mert huszonegy évig vártál erre.
— Nem vártam. Nem gondoltam, hogy…
— Bernadett. — Edina hangja puha volt, de határozott. — Huszonegy éve mondom neked.
— Tudom.
— Nem kellett volna ennyit várni.
— Tudom. — Bernadett a konyhában állt, a telefont a füléhez szorítva, és a kávéfőzőt nézte. — De most megtörtént.
— Igen — mondta Edina. — Most megtörtént.
Erzsébet három napig nem hívta fel. Ez szokatlan volt. Általában másnap hívta, ha veszekedtek — nem azért, hogy bocsánatot kérjen, hanem hogy felmérje, mennyire komoly a dolog.
A negyedik napon hívta.
— Bernadett.
— Igen.
— Gondolkoztam.
— Igen.
— Ez nem volt fair tőlem. Az az… ahogy mondtam. Az a szó. Jánosra.
Bernadett megvárta, mi jön.
— De te sem voltál fair — folytatta Erzsébet. — Huszonegy évig segítettél, és most csak úgy…
— Erzsi.
— Csak hallgass meg.
— Erzsi. — Bernadett hangja nem volt kemény. Csak fáradt volt. Egy jó fajta fáradtság. — Nem fogok visszakozni.