A telefon volt a bizonyíték.
A digitális szakértő kilenc óra negyvenöt perckor érkezett. A telefon akkumulátora lemerült, de az adatok épek voltak. Negyvenhét perc alatt előkerült a felvétel — egy huszonhárom másodperces videó, amelyet János maga rögzített, valószínűleg véletlenül, mert a felvétel közben hangja hallatszott: — Na, most megmutatom, hogy csinálja az ember — majd a kép remegett, aztán egy gyújtófolyadékos kanna jelent meg a képkockán, aztán a fészer oldala, aztán láng.
Huszonhárom másodperc.
A videó dátuma: március tizennegyedike, éjjel huszonhárom óra tizenkét perc. Harminchárom perccel a tűz kitörése előtt.
Volt egy második felvétel is. Két perc tizenhét másodperc. János ül egy konyhában — nem a sajátjuk, valaki más konyhája —, és telefonba beszél. A hang tiszta.
— Megcsinálom holnap éjjel. Utána felhívom a rendőrséget, és azt mondom, hogy ő gyújtotta fel. Huszonkét éve gyűjtöm a bizonyítékokat ellene. Mindenki tudja, hogy idegbeteg. Az ügyvéd azt mondja, ha egyszer bent van, nem jön ki egykönnyen. A ház az enyém lesz, Erzsébet az enyém lesz. — Szünet. — Ne aggódj. Megterveztem.
Horváth Péter főhadnagy tizennégy perc alatt eljuttatta a felvételeket a bíróságra.
Az ítélethirdetést felfüggesztették.
Anna a tárgyalóterem előtti padon ült, és nem tudta, mi történik. Látta, hogy Szilvia bejön, és a szeme másképp néz, mint reggel. Látta, hogy a bíró titkárnője kijön és visszamegy. Látta, hogy az ügyész sápadt lesz.
— Anna — mondta Szilvia, és leült mellé. A hangja nyugodt volt, de a keze remegett. — Erzsébet hozott valamit.
Anna nem értette azonnal. Aztán megértette, és nem sírt — csak a falat nézte, egy hosszú, csendes pillanatig, mintha valami nagyon messzit nézne.
— Hol van ő most? — kérdezte.
— Kint a folyosón. Horváth bácsi mellett ül, és kekszet eszik.
Anna felállt.
— Megvárhatok?
— Igen — mondta Szilvia. — Várhatsz.
Jánost azon a délutánon tartóztatták le, négy óra huszonkét perckor, a bíróság parkolójában, ahol az ítélet után a sajtónak készült nyilatkozni. A nyilatkozat nem hangzott el. A rendőrautó elvitte, és János az ablakból visszanézett — de a parkoló már üres volt. Anna nem volt ott. Szilvia sem. Senki, akinek látnia kellett volna.