— Gabriella, maga tudja, hogy mi fog ma történni a tárgyalóteremben — mondta Botond, és a hangja olyan nyugodt volt, mint aki az időjárásról beszél. — Senki nem fog hinni magának.
Reggel nyolc volt. Gabriella a fürdőszoba csempéjére támaszkodott, és próbált levegőt venni. A tükörben egy nő nézett vissza rá, akinek a szeme alatt kék karika ült, a haja fésületlen volt, és a kezei remegtek. Negyvenegy éves. Három éve tartott ez az egész. Három éve, amióta Botond először kiejtette a száján azt a szót: bántalmazás.
Benedek ma reggel még aludt. Hétéves volt, és az anyja minden reggel megnézte, hogy lélegzik-e. Ez maradt az egyetlen szokása, ami a régi életéből fennmaradt.
— Kelj fel — mondta magának Gabriella hangosan, és a saját hangja idegennek tűnt a csempék között.
A tárgyalás tíz órára volt kitűzve.
Melinda már várt rá az ügyvédi irodában, amikor Gabriella beért. Egy kis iroda volt a belvárosban, a falán jogi könyvek sorakoztak, az asztalon három kávéscsésze állt, mind üres. Melinda felállt, amikor meglátta, és nem mondott semmit, csak megfogta a karját.
— Hogy van Benedek? — kérdezte végül.
— Aludt, amikor elmentem. — Gabriella leült. — Nem mondtam neki, hova megyek.
— Jól tetted.
— Melinda. — Gabriella a kezére nézett. — Ha ma elveszítjük…
— Ne.
— Ha elveszítjük, akkor Botond kap ideiglenes felügyeleti jogot, amíg a fellebbezés…
— Gabriella. — Melinda előrehajolt. — Figyelj rám. Minden egyes iratot összeszedtünk. A szomszéd vallomása megvan. A tanárnő vallomása megvan. Megvan a pszichológus jelentése. Megvan minden.
— Botond ügyvédje azt fogja mondani, hogy én gyártottam az egészet.
— Hadd mondja.
Gabriella felnézett. Melinda az asztalra borult iratokra mutatott — egy vastag, rendezett köteg, teli jelölőkkel.
— Tizennyolc hónap munkája van ebben — mondta Melinda. — Nem engedem el.
Gabriella bólintott. Nem mondott köszönetet, mert nem tudott szólni.
Az utca zajos volt, amikor kimentek. Március volt, hideg és szeles, és a platánfák még kopaszak voltak a bíróság előtt. Gabriella felnézett az épületre, és eszébe jutott, hogy három évvel ezelőtt még nem tudta, hol van ez az épület. Nem tudta, mi az a gyámhivatal. Nem tudta, hogy a tulajdoni lapot be kell szerezni a válóperhez, hogy a bankszámlakivonat bizonyíték lehet, hogy egy orvosi irat megmenthet vagy tönkretehet egy életet.
Most tudta.
Botond már bent volt, amikor beléptek a folyosóra. Sötétkék öltönyt viselt, és az ügyvédje — egy magas, kopasz férfi — valami aktát lapozgatott mellette. Botond felpillantott, amikor meglátta Gabriellát, és a szája sarkában megjelent valami, ami mosolynak is értelmezhető lett volna.