A szociális gondozó intézményben, ahol Évát és Attilát elhelyezték, reggel héttől volt szabad telefon. Éva ezt tudta, mert megkérdezte az első nap, mikor van szabad telefon. Az egyik gondozó néni megmondta, és furcsán nézett rá, mert a legtöbb gyerek nem kérdezi ezt.
Éva nem volt a legtöbb gyerek.
— Éva — mondta Margit, és lassan, pontosan fogalmazott. — Hallgatlak. Mondj el mindent.
— Van egy füzetem — mondta Éva. — Egy kék füzetem. Az iskolatáskámban van, a belső zsebben, a tolltartó mögött. Senki nem tud róla.
Margit nem szólt közbe.
— Két éve írom — folytatta Éva. Hangja egyenletes volt, mint aki betanult valamit. Vagy mint aki nagyon sokszor elképzelte ezt a pillanatot. — Apával kapcsolatban. Mindent leírtam. A dátumokat is. Mikor csinálta Attilának a zúzódásokat, hogyan csinálta, mit mondott utána. Mindent.
Margit felállt az asztalától. A keze reszketett. Hatvanhárom éves volt, és húsz éve nem reszketett a keze.
— Éva — mondta. — Hol van most az iskolatáskád?
— Az intézetben. Idehoztuk. Mindenki azt hitte, csak a tanszereim vannak benne.
— Odarakok most valakit, aki elmegy hozzád — mondta Margit. — Ne add oda senkinek a füzetet. Csak annak, akit én küldök. Érted?
— Értem — mondta Éva. Csend. Aztán: — Anya rendben van?
Margit becsukta a szemét.
— Igen — mondta. — Rendben van. Holnap együtt lesztek.
Ez nem volt biztos. De Margit kimondta.
A füzet kék volt, kartonborítóval, és a sarkait Éva körömmel húzgálta meg, ahogy a kisgyerekek szokták, ha valamit a kezükben tartanak, amíg gondolkodnak. Hatvannyolc oldal volt benne, kézzel írva, apró, egyenletes betűkkel. Az első bejegyzés dátuma: két és fél évvel ezelőtt.
Margit az autóban olvasta el, miközben a sofőrje vitte a bíróságra. Nyolc negyvenöt volt. Tizenkét perce volt.
Az első bejegyzés ezt írta: *Ma este apa megfogta Attila karját és beleverte az asztal sarkába. Azt mondta, Attila véletlenül esett. Attila sírt, de nem sokáig, mert apa azt mondta, ha sír, megint megcsinálja. Én láttam. 2022. március 4.*
A tizenharmadik bejegyzés: *Apa ma fotókat csinált Attila karjáról. Azt mondta Attilának, hogy mozduljon el, hogy jobban látsszon. Aztán azt mondta, hogy ezeket majd megmutatja, ha kell. Nem tudtam, mit jelent. Most már tudom. 2022. szeptember 17.*
A huszonhetedik bejegyzés: *Hallottam, ahogy apa telefonon beszélt valakivel. Azt mondta: „A dokumentumok megvannak, az orvos megvan, csak idő kérdése.” Nem tudom, ki volt a másik. Anya nem volt itthon. 2023. január 29.*
Margit a bíróságra érve nem ment be egyenesen a tárgyalóterembe. Bement a bírói titkárhoz. Letette elé a füzetet.