— Katalin, te tudod, hogy mi van itt?
— Tudom.
— Ez nem csak egy csomó papír. Ez a bizonyíték arra, hogy te voltál az, aki ezt az egészet tartotta. Pénzügyileg, fizikailag, dokumentáltan.
— Tudom — mondta Katalin megint, és a hangja nem remegett.
— A tulajdoni lapon valóban csak Mihály neve szerepel — mondta Mária, és letette a szemüvegét. — De a közös vagyon jogi fogalma nem a tulajdoni lapról szól. Hanem arról, hogy ki, mit, mikor, hogyan. És ezt te tudod bizonyítani.
Katalin bólintott.
— Akkor csináljuk meg.
A válóper hat hónapig tartott. Mihály az első tárgyaláson még mosolygott. Az ügyvédje, egy fiatal férfi drága öltönyben, magabiztosan sorolta, hogy a nyaraló Mihály neve alatt van, a bankszámlák Mihály neve alatt vannak, a közös vagyon „valójában minimális, tekintve, hogy az alperes nem dolgozott”.
Katalin hallgatta.
Nem munkajogi értelemben nem dolgozott — ez igaz volt. Huszonkét évig otthon volt, Domonkost nevelte, a háztartást vezette, a számlákat fizette, a spórolásból félretett, a csekkeket összegyűjtötte. De a bíróság szempontjából ez „nem munka” volt.
Ezt tudta Mihály. Erre épített.
A második tárgyaláson Mihály ügyvédje azt mondta:
— Az alperes egyetlen konkrét pénzügyi hozzájárulást sem tud igazolni.
Katalin ekkor nézett fel.
— Most — mondta Máriának.
Mária felállt.
— Tisztelt Bíróság, az alperes bizonyítékokat kíván bemutatni.
Katalin kinyitotta a barna borítékot, és kivette belőle az első csomót. Csekkek, számokkal, dátumokkal, az ő nevével.
— 1988. március. Tégla, homok, cement. Huszonkétezer forint. Az alperes neve. — Mária a bíró felé fordult. — 1988. április. Ablakkeret. Negyvennyolcezer forint. Az alperes neve. — Lapozott. — 1988. május. Tetőcserép. Hatvanháromezer forint. Az alperes neve.
A teremben csend volt.
Mihály ügyvédje felállt.
— Tisztelt Bíróság, ezek régi bizonylatok, amelyek semmit nem bizonyítanak—
— Összesen — mondta Mária, és nem nézett rá — háromszáznegyvenhétezer forint az 1988-as árakon, ami mai értéken körülbelül nyolcmillió-hatszázezer forintnak felel meg. Kizárólag az építés első évéből. — Visszafordult a bíróhoz. — Folytathatom?
A bíró intett.
Mária kivette a fotókat.
— Az alperes az építés minden fázisában jelen volt és aktívan részt vett. — Letette a képeket a bíró asztalára. — Ez a kép 1989 júniusából. Az alperes téglát cipel. Ez 1990 tavaszából. Az alperes meszet kever. Ez—
— Ezek csak képek — mondta Mihály ügyvédje, de a hangja már nem volt olyan biztos.
— Ezek bizonyítékok — mondta Mária nyugodtan. — De a legfontosabb bizonyítékot a felperes maga állította ki.
Kivette a levelet.
Katalin látta, hogy Mihály ekkor merevül meg. Nem hirtelen, nem drámaian — csak egy pillanatra megállt benne valami. A váll, az állkapocs. Mintha eszébe jutott volna valami, amit rég elfelejtett.