— A képeid a szemétnél vannak.
Anikó mondta ezt, miközben a cipőjét húzta fel az előszobában. Könnyedén, szinte mellesleg, mint aki az időjárásról tesz megjegyzést. Nem nézett fel.
Erzsébet ott állt a konyhaajtóban, konyharuhával a kezében, és nem értette, mit hallott.
— Tessék?
— Pál mondta, hogy kivitette őket Veronika. Azt mondta, renoválnak.
Anikó felegyenesedett, megigazította a kabátját, és kiment. Az ajtó csendesen kattant mögötte.
Erzsébet a konyharuhát lassan letette az asztalra. A gyomra összeszorult, mint aki hirtelen nagyon magasból néz le.
Veronika. Sándor lánya az első házasságból. Harmincnyolc éves, könyvelő, mindig tökéletesen vasalt ingben járt. Erzsébet húsz éve ismerte — pontosabban húsz éve próbálta megismerni, de Veronika nem engedte közel magához. Nem nyíltan. Soha nem volt durva, soha nem emelte fel a hangját. Csak tett. Csendben, következetesen, évről évre.
Erzsébet kiment az előszobába.
A fekete szemeteszsákok ott álltak a bejárati ajtó mellett, négy darab, szorosan megkötve. Mintha valaki éppen vinni készülne őket.
Lehajolt, és kibontotta az egyiket.
Belülről a saját kezei néztek vissza rá.
A keresztszemes képei. Huszonhárom éve hímzett darabok, vászonra feszítve, keretben. A nagy rózsakoszorú, amelyet az esküvőjük előtt fejezett be. A kis ház kerttel, amelyet az anyja betegágyánál hímzett, hogy legyen mit csinálni a kezének. A szarvas a hóban — azt karácsonyra tette fel, minden évben, és minden évben Sándor azt mondta, hogy gyönyörű.
A képek a falról le voltak szedve. A szegek is ki voltak húzva. A lyukak be voltak töltve gipsszel.
Valaki dolgozott. Valaki nagyon alaposan dolgozott.
Erzsébet felállt. Kiment a nappaliba, és megnézte a falat. Sima, fehér, üres. Mint egy kórházi szoba.
Visszament a konyhába, leült a székre, és sokáig nem mozdult.
„Na, ez most szép — gondolta. — Ez most tényleg nagyon szép.”
Nem sírt. Nem is akart sírni. Csak ült, és nézte a konyhaasztalt, amelyen egy csésze kihűlt kávé állt, amelyet reggel tett oda, és amelyet azóta sem ivott meg. Huszonhárom év. A kezei tudják ezeket a képeket. Minden öltést. A rózsakoszorún kétezer-háromszázhat keresztöltés van — egyszer megszámolta, amikor beteg volt és nem tudott aludni. A kis házon a kertben van egy kicsi, narancssárga macska, amelyet az anyja kért, hogy varrjon bele, mert volt egy ilyen macskájuk gyerekkorában.