Katalin magyarázta el neki először, március végén, amikor a második fellebbezést is visszadobták.
— Viki, ez nem jogi ügy. Ezt meg kell értened. Jogilag nyernünk kellett volna. Az ítélet indoklása olyan gyenge, hogy bármely rendes bíró visszadobta volna. De valaki besegített.
— Antal? — kérdezte Viktória.
— Valaki Antal oldalán. Pénz, kapcsolat, valami. Nem tudom bizonyítani, de érzem.
— Mit csináljunk?
Katalin egy ideig hallgatott.
— Várunk. Ha ez az, aminek gondolom, akkor valahol van egy nyom. Ilyen ügyek nem tűnnek el nyomtalanul.
Viktória akkor nem hitte, hogy a nyomot egy tíz éves fiú fogja megtalálni.
Az ő szobájában, az ő apja irodájában, egy fekete diktafonon.
A végrehajtó negyed óra alatt három telefonhívást bonyolított le. Az első a felettesének szólt. A második — Viktória nem értette pontosan, kinek. A harmadik Katalinnak, akinek a száma valóban ott volt a hűtőn, egy sárga post-it cédulán, ahogy Viktória három hete kitette, mert akkor már sejtette, hogy ez a nap el fog jönni.
Katalin tizennyolc perc alatt ért oda.
Nem köszönt. Ledobta a kabátját a székre, felvette a pendrive-ot, és a végrehajtóra nézett.
— Ez hitelesített másolat?
— Nem tudom — mondta a végrehajtó. — Eredeti felvételnek tűnik.
— Kell egy laptop. — Katalin Viktóriára nézett.
Viktória a dolgozószobába ment, és hozta a laptopot. A kezei remegtek, de a laptopot rendesen letette.
Katalin bedugta a pendrive-ot.
A felvétel huszonhárom másodperc után indult. Előtte volt valamennyi zaj — papírsuhogás, szék csikorgása —, aztán két hang.
Az egyik hang Antalé volt. Viktória azonnal felismerte. Tizenöt évig hallgatta ezt a hangot.
A másik hang egy nőé volt. Középkorú, kissé rekedtes. Nem ismerte.
— Ha ez rendben lesz intézve — mondta Antal —, akkor négy millió forint. Felesen.
— Mikor az első fele? — kérdezte a nő.
— Most. A második az ítélet jogerőre emelkedése után.
— És ha fellebbeznek?
— Fellebbezhetnek. Az ítélet úgyis megáll. Erről te gondoskodsz.
Rövid csend.
— Rendben — mondta a nő.
Ennyi volt. Huszonhárom másodperc.
Katalin leállította a lejátszást. Kihúzta a pendrive-ot, és a kezébe fogta.
— Ez elég — mondta.
A végrehajtó a falat nézte.
— Elég mihez? — kérdezte.
— Elég ahhoz, hogy ma ne menjenek sehova a gyerekek. — Katalin a telefonját vette elő. — És elég ahhoz, hogy holnap reggel Antal Horváth és a gyámhivatal érintett munkatársa büntetőeljárás alatt álljon.
Viktória a kanapén ült. Lilla kijött a szobájából — nem tudta, mikor jött ki, csak egyszer ott volt mellette, és a vállát a karjára hajtotta, és Viktória a karját köré fonta, és szorította, szorította, és nem engedte el.