Viktória minden hívás után letette a telefont, és egy ideig csak ült.
Nem érzett diadalt. Nem érzett megkönnyebbülést sem — legalábbis nem olyat, amit el tudott volna mondani. Valami más volt: egy lassan oldódó szorítás a mellkasában, ami három hónapja ott volt, és most, napról napra, picit engedett.
A gyerekek az iskolában voltak. Józsi focit edzett pénteken, Lilla a könyvtárba ment. Rendes hét volt. Rendes élet.
Antal a letartóztatás előtt kétszer hívta. Viktória egyszer sem vette fel.
Aztán Katalin hívta, és azt mondta:
— Ügyvédet fogadott. Azt állítja, hogy a felvétel manipulált.
— Tudom — mondta Viktória. — Mondja, amit akar.
— A szakértői vélemény jogerős. Nem fog menni semmire.
— Tudom — ismételte Viktória.
Katalin egy pillanatig hallgatott.
— Jól vagy?
Viktória kinézett az ablakon. Az udvarban Józsi kerékpárja dőlt a falnak, Lilla piros sálja lógott a kerítésen, ahol reggel elfelejtette.
— Igen — mondta. — Jól vagyok.
A hétfői értesítés megérkezett. Fehér boríték, hivatalos fejléc, jogerős bírósági határozat visszavonásáról szóló végzés. Viktória a konyhasztalra tette, és nem nyitotta ki azonnal. Csak ott hagyta, és megfőzte a kávét, és a kávét megitta, és utána ült le, és akkor vette fel a borítékot.
Belül az irat két oldal volt. Jogi szöveg, paragrafusok, dátumok.
Az utolsó sor: *Az ítélet végrehajtása visszavonásra kerül. A kiskorú gyermekek elhelyezése az anya, Horváth Viktória gondozásában marad.*
Viktória visszatette az iratot a borítékba.
Kint az udvaron Józsi kerékpározott. Hallotta a kerekek zaját a betonon — csikorgott az első kerék, mert a csapágyat cserélni kellett, és ezt már három hete tudta, de valahogy mindig elmaradt. Most is hallotta: csikorg, csikorg, csikorg, köröket ír le a kis betonon, mint mindig.
Viktória felállt, kiment az ajtón, és leemelte Lilla piros sálját a kerítésről. A szövete hideg volt a reggelitől, kicsit nedves.
Behajtotta, és elvitte be a szobájába.