Felállt, felvette a kabátját, és kiment. Az ajtó nem csapódott be — ez volt a legrosszabb. Csendesen kattant.
Csilla felvette a kulcsot az asztalról. Hideg volt a fémje.
Felhívta Hunort. Bécs volt, este kilenc, és Hunor felvette a negyedik csörgésnél.
— Mi van? — kérdezte, és a hangjában volt valami, ami nem volt ott általában. Egy kis feszültség. Mintha tudta volna, hogy ez a hívás jön.
— Az anyád napi szinten bejárt a házba — mondta Csilla. — Egy idegen nőt hozott be. A szekrényeimben turkált. A gyerekeket arra kérte, hogy ne szóljanak nekem.
Hunor nem szólt azonnal.
— Csilla—
— Megkérdezem egyszer: te tudtál erről?
— Nem úgy, ahogy te gondolod—
— Igen vagy nem.
Csönd.
— Tudtam, hogy néha bemegy. Azt mondta, hogy—
— Elég — mondta Csilla.
— Csilla, várj—
— Nem várok. — A hangja nem reszketett, ami meglepte saját magát is. — Holnap délelőtt jön a lakatos. Új zár lesz az ajtón, kóddal. A kódot megkapod. Az anyád nem kapja meg. Ha látni akarja a gyerekeket, előre egyeztetünk, és ott vagyok én is.
— Ez túlzás—
— Hunor. — Csilla egy pillanatig megállt. — A te anyád a saját unokáit kérte meg, hogy hazudjanak nekem. Az én házamban. Az én szekrényeimben turkált. Egy idegen nőt hozott be, és azt mondta a gyerekeknek, hogy csönd. — Vett egy levegőt. — Ha ezt túlzásnak tartod, akkor nem az anyáddal van a problémánk.
Hosszú csönd.
— Rendben — mondta Hunor végül. Halkan, szinte alig hallhatóan.
— Jó éjszakát — mondta Csilla, és letette.
Felsétált az emeletre. Bekopogott Hajnalka szobájába.
— Igen? — szólt Hajnalka.
Benyitott. Hajnalka az ágyon ült, a térdét maga elé húzta, a telefonját a kezében tartotta, de nem nézte.
— Visszaadta a kulcsot — mondta Csilla.
Hajnalka felnézett.
— Komolyan?
— Igen. Holnap új zár lesz. Kóddal. — Megállt az ajtóban. — A kódot te is tudni fogod.
Hajnalka lassan bólintott. Aztán valami megváltozott az arcán — nem drámaian, nem könnyek jöttek, semmi ilyesmi. Csak egy kicsit elengedte magát. Olyan volt, mint amikor valaki sokáig tartja vissza a levegőt, és végre kifújja.
— Miért nem szóltál hamarabb? — kérdezte Csilla.
Hajnalka egy pillanatig hallgatott.
— Mert azt mondta, hogy te tudod. És én nem akartam, hogy azt hidd, panaszkodom.
Csilla bement, leült az ágy szélére. Nem ölelte meg a lányát — csak odaült. Hajnalka nem húzódott el.
— Ha valaki azt mondja, hogy hallgass — mondta Csilla —, és ez a valaki felnőtt, és te gyerek vagy, az nem azt jelenti, hogy hallgatnod kell. Érted?
— Igen.
— Különösen, ha az a valaki a saját házadban mondja.
Hajnalka bólintott.
Csilla felállt.
— Aludj — mondta. — Holnap rendesen lesz vacsora is.
Kiment. Sándor szobájának ajtaja résnyire nyitva volt — ő már aludt, vagy legalábbis próbált. Csilla behúzta az ajtót.
Lemegy a konyhába. A leves kihűlt, de megmelegíthető volt. Kivette a tányérokat.
Másnap délelőtt tíz órakor jött a lakatos. Fiatal srác volt, nem kérdezett semmit, csak megcsinálta a munkát. Negyedórán belül kész volt az új zár. Digitális, négy számjegyű kód.
Csilla kipróbálta. Kattant. Kinyílt.
Felhívta Alexandrát.
— Megvan az új zár — mondta.
— Jól van — mondta Alexandra. — És Hunor?
— Tegnap este megbeszéltük.