— Sógorné jogosan vitte el, két kis gyereke van neki.
Petra nem válaszolt. Csak állt a gyerekszoba közepén, és nézte az üres fiókot.
Három hónap. Három hónap kötötte azt a kis kabátkát és nadrágot — este tíz után, amikor Bori már aludt, amikor a ház végre csendes volt, amikor övé volt az egyetlen óra a napból. Sárga fonal, fehér mintával. Három hónapon át. Az első születésnapra.
Az üres fiók csak állt ott, és bámult vissza.
— Petra, hallasz engem? — Ferenc a konyhából szólt be. — Tímea két kisgyereket nevel, nem teheti meg, hogy új ruhát vegyen minden hónapban. Te meg tudod venni, amit akarsz.
A gyomra összeszorult. Nem a dühtől. Valami mástól.
Kivette a telefonját, és lefotózta az üres fiókot.
Nem mondott semmit.
Visszament a konyhába, leült az asztalhoz, és a kezébe temette az arcát. Nem sírt. Csak ült. Valahol a fejében, nagyon halkan, egyetlen mondat keringett: „Na, ez most szép. Ez most tényleg nagyon szép.”
Tizenegy éve volt ez így.
Tizenegy éve, amióta Tímea — Ferenc húga — először lépett be a lakásba azzal a természetes mozdulattal, ahogy az ember a saját otthonában mozog. Akkor még csak néhány babaholmi volt, Petra első terhességének maradéka. Egy zsák ruhácska, amit amúgy is tovább akart adni. Semmi különös. Tímea felemelte, átnézte, és elvitte. Petra csak állt mellette, és nem tudta, mit mondjon.
— Ugye nem baj? — kérdezte Tímea, de úgy, hogy a kérdés valójában már nem kérdés volt.
— Nem, persze — mondta Petra.
És abban a pillanatban valami elindult, amit tizenegy évig nem tudott megállítani.
Mert nem volt baj. Természetesen nem volt baj. Tímeának két kisgyereke volt, aztán három lett, a ruhák kinőve ott álltak a szekrényben, mi az ördögért ne vigye el? Petra is anyuka volt, Petra is tudta, mennyibe kerül a gyerekruha, Petra is értette a logikát.
Csak valamit nem értett.
Nem értette, hogy miért nem csönget be Tímea. Miért nem hív fel előtte. Miért nem kérdezi meg. Miért jön el olyankor, amikor Petra éppen nincs otthon, és miért visz el mindent, amit talál, és miért hagyja az üres fiókokat úgy, ahogy vannak, mintha természetes lenne, hogy valaki bejár a lakásba, és elveszi, amit akar, és ez rendben van, mert rokon.
Tizenkét éve volt Petra és Ferenc házasok. Tizenkét évből tizenegy volt ez így.