Felállt, és kiment a folyosóra, és levette a fogasról a kabátját, és kiment a boltba.
Nem ruhát vett.
Zárat vett. Egy egyszerű, biztonsági zárat, amilyet az emberek a fiókokra szoktak tenni, vagy az ajtókra, amikor azt akarják, hogy valami csak az övék legyen, és senki más ne nyúlhasson hozzá.
Hazajött, és felszerelte a zárat a gyerekszoba ajtajára.
Ferenc a konyhában volt, amikor meghallotta a fúrás hangját.
— Mi az? — szólt be.
— Zárat rakok fel — mondta Petra.
Csend.
Aztán Ferenc megjelent az ajtóban.
— Mire kell zár a gyerekszobára?
Petra nem nézett fel. Folytatta a munkát.
— Arra, hogy be legyen zárva.
— Petra. — Ferenc a hangján volt az a finom figyelmeztetés. — Ne csináld ezt. Tímea nem fog érteni ebből semmit.
— Tudom.
— Akkor miért?
Petra ekkor nézett fel. Egyenesen Ferencre nézett.
— Mert én sem értettem tizenegy évig semmit, és te sem magyaráztad el.
Ferenc nyitotta a száját, aztán becsukta. Aztán megint kinyitotta.
— Ez egy túlreagálás. Egy kötött ruháért?
— Nem a ruháért — mondta Petra.
Azzal visszafordult, és befejezte a zárat.
Este, amikor Bori aludt, amikor a ház csendes volt, Petra leült a kanapéra, és kivette a telefonját. Megnyitotta a Tímeával közös üzenetszálat. Az utolsó üzenet három hónapja volt — Tímea küldött egy fotót a fiáról, Lacikáról, és Petra visszaírt, hogy aranyos.
Petra megnyitotta a fényképeket, megtalálta az üres fiókról készített képet — a cetlivel, a félig gyűrött cetlivel a sarokban —, és elküldte.
Semmi szöveg. Csak a kép.
Aztán letette a telefont, és nem nézett rá többé azon az estén.
Másnap reggel, Bori születésnapján, amíg a kislány a reggelijét ette — szétmaszatolt banán az asztalon, vidám gügyögés, a nap besütött a konyhaablakon —, Petra kivette a fiókból azt a borítékot, ami két hete ott volt, megcímezve, leragasztva, kész.
Ilona adta neki, egy hónapja.
Ilona a barátnője volt, harminc éve, még az iskolából. Ügyvéd lett, családjogi specialista, és amikor Petra egy délután felhívta és elmondta, hogy csak kérdezni akar, hogy mit kellene tudni, ha az ember el akar menni, Ilona csendben végighallgatta, és aztán azt mondta:
— Vártalak.