Az első három évben Petra szólt Ferencnek.
— Feri, kérdezd meg Tímeát, hogy legközelebb szóljon előre. Csak annyit kérek.
— Miért? Mi a gond? — kérdezte Ferenc, és a hangján rajta volt az a finom csodálkozás, ami nem csodálkozás volt, hanem jelzés: ez nem kérdés, ez figyelmeztetés.
— Semmi gond, csak… — Petra kereste a szavakat. — Csak jó lenne tudni, mikor jön. Hogy itthon legyek.
— Miért kell itthon lenned? Elvesz pár ruhát, ami amúgy is kicsi. Nem nagy ügy.
Nem nagy ügy.
Petra megtanulta, hogy ez a mondat mit jelent. Ez a mondat azt jelenti: te csinálsz ebből ügyet, és az a te problémád, nem az övé.
A második három évben Petra abbahagyta a szólást.
Mert megértette, hogy nem fog változni semmi. Mert megértette, hogy Ferenc minden alkalommal Tímea mellé áll, és minden alkalommal elmagyarázza Petrának, hogy Tímeának nehéz élete van, két gyerek, kevés pénz, nem teheti meg, hogy… és Petra hallgatta, és bólogatott, és közben a fejében egyre csak az a kép keringett: az üres fiók. Az üres szekrény. Az a valami, ami hiányzik, de nem tudja pontosan megmondani, mi az.
Nem a ruha hiányzott. Azt tudta.
Valami más hiányzott.
A harmadik évben született Bori. Petra harminckilenc éves volt, és hét évet vártak erre. Hét év, két vetélés, egy sikertelen lombikprogram, aztán egyszer csak igen. Igen, és Bori, és a világ újra kerek volt.
Tímea eljött megnézni az újszülöttet. Hozott egy csomag pelenkát és egy kis sapkát.
— Jaj, de aranyos — mondta, és felvette Borit, és Petra nézte, ahogy a sógornője tartja a lányát, és próbálta érezni azt a melegséget, amit ilyenkor kellene érezni.
Nem érezte.
Csak nézte Tímea kezét Bori fején, és valami a gyomrában megfeszült, és nem engedte el.
— Lesz még ruha bőven — mondta Tímea, és visszaadta Borit. — Majd ha kinövi, szólj.
Petra nem szólt. Soha nem szólt. Tímea jött és elvitte, amit talált, és Petra csak állt, és nézte, és hallgatta Ferencet, hogy ez így van rendjén, ez így normális, te meg miért csinálsz ebből problémát.
Bori egyéves lett januárban.
Petra október közepén kezdte el kötni a ruhát. Sárga fonalból, fehér mintával — egy kis kabátka és egy kis nadrág, a leírást egy régi kötésmintás füzetből másolta ki, amit az anyukájától kapott, aki már nem él. Esténként kötött, amikor Bori aludt, amikor Ferenc a tévé előtt ült, amikor a ház csendes volt.