— De igen.
— Nem. — Erzsébet néni felállt, visszament a fazékhoz, és belekavart. — Nem tartozol semmivel, mert a család nem könyvelés. Ha az lenne, én sem tartoznék semmivel a fiamnak, mert ő sem adott vissza soha semmit. De adtam, mert szerettem. — Megállt. — Téged is szeretem. A gyerekeket is. Ez nem könyvelés.
—
Tímea azon az éjszakán nem tudott aludni.
A kis szobában feküdt, ahol Petra aludt mellette, és hallgatta a lány egyenletes légzését. Gergő a kanapén aludt a nappaliban, és Tímea hallotta, ahogy egyszer megfordul.
Tizenhat év. Erzsébet néni azt mondta, tizenhat év.
Tímea visszaszámolt. Tizenhat évvel ezelőtt huszonkét éves volt, és Gábor elvitte az anyjához először. Az asszony akkor krumplisalátát csinált, mert az volt Gábor kedvence, és Tímea segített hámozni, és az asszony azt mondta, hogy ügyesen csinálja, és Tímea azt hitte, ez csak udvariasság.
Aztán visszaszámolt máshogy.
Tizenhárom évvel ezelőtt, amikor Gergő megszületett, és Gábor nem jött el a kórházba, mert volt valami dolga, Erzsébet néni ott volt. Ott ült a folyosón, és amikor Tímea kijött a babával, kivette a karjából, és csak nézte a gyereket, sokáig, csendben.
Tíz évvel ezelőtt, amikor Gábor először… amikor először olyan volt, amilyen, és Tímea nem szólt senkinek, mert nem szokás szólni, Erzsébet néni egyszer felhívta, csak úgy, és azt mondta: *Tímea, ha valaha szükséged van valamire, szólj. Bármikor. Nem kell magyarázni.*
Tímea akkor azt hitte, ez csak egy mondat.
Most értette, hogy nem volt csak egy mondat.
—
Másnap reggel Ágnes jött. Ágnes volt az egyetlen barátnője, aki nem tűnt el, amikor Gábor elkezdte leválasztani mindenkiről — talán azért, mert Ágnes makacs volt, talán azért, mert Ágnes ügyvéd volt, és Gábor nem mert nyíltan ellenséges lenni vele.
— Szóval megvan a feladóvevény? — kérdezte Ágnes, és a kávéját keverte.
— Megvan. De ez nem a lényeg.
— Hatvanhatezer forint egy hónapra az lényeg, Tímea.
— Nem azt mondtam, hogy nem lényeg. Azt mondtam, hogy nem ez a lényeg.
Ágnes megnézte. Ismerte ezt az arcot — ez az arc azt jelentette, hogy Tímeában valami megváltozott, és Ágnes mindig tudta, mikor változik meg valami Tímeában, mert tizennyolc éve ismerte.
— Jól vagy? — kérdezte.
— Nem tudom — mondta Tímea. — Talán igen. Talán ez az első reggel, amikor nem azzal ébredek, hogy teher vagyok.
Ágnes nem mondott semmit egy pillanatig.
— Tudod — mondta végül —, én mindig mondtam, hogy Erzsébet néni más, mint a fia.