— Vissza fogom adni — mondta Sándor.
Mária ránézett.
— Hogyan?
— Van még a régi számlán. Volt egy tartalék, amit… — Megint elhallgatott. — Volt tartalék. Nem mondtam el.
„Persze, hogy volt — gondolta Mária. — Persze, hogy volt tartalék, amit nem mondott el.”
— Mennyit? — kérdezte.
— Négyszázat vissza tudok adni most. A maradékot… időre van szükségem.
— Meddig?
— Hat hónap.
Mária egy pillanatig nem szólt. Nézte az asztalát — a gyertyákat, a krizantémokat, az anyja abrosza fehér horgolt szélét.
— Rendben — mondta.
Boglárka felállt.
— Én akkor… — kezdte.
— Maradj — mondta Mária. Csendesen mondta, de Boglárka visszaült. — A vacsorát megterítettük. Maradj.
Boglárka maradt.
Ettek a kenyérből. Mindhárman. Csendben, a gyertyafénynél, az anyja abrosza felett.
Másnap reggel Mária felöltözött, fogta a személyigazolványát, és bement a bankba.
A sorban álló emberek között egy fiatal nő volt, aki a telefonját nyomkodta. Egy idős bácsi, aki a papírjait rendezte. Mária várt. Nem sietett. Amikor sorra került, odaült a pulthoz, és az ügyintézőre nézett — egy huszonvalahány éves lány volt, türelmes arccal.
— Számlát szeretnék nyitni — mondta Mária. — Névre szólót. Egyedüli rendelkezési joggal.
— Természetesen — mondta a lány, és elkezdte kihúzni a papírokat. — Milyen típusú számlát?
— Olyat, amire senki más nem lát rá — mondta Mária. — Csak én.
A lány bólintott, mintha ez a legszokványosabb kérés lenne a világon.
Talán az is volt.
Mária aláírta a papírokat, és visszatette a tollat. A lány elmagyarázta a feltételeket — a kamatot, a díjakat, a hozzáférést —, Mária hallgatta, és közben a kezét nézte az asztalon. Rendes kéz volt. Dolgos kéz. Harminckét év keze.
Amikor kijött a bankból, az október végi nap éppen előbújt egy felhő mögül. Hideg volt, de a nap sütött.
Megállt a bank előtt, és a táskájában kotorászott a kártyáért — az új kártyáért, amit öt perccel ezelőtt kapott. Megtalálta, és a tenyerébe fogta.
Kis, kék műanyag lap volt, rajta a neve.
*Mária.*
Csak annyi.
A nap sütött a kezére, és a kártya hideg volt még, olyan, amilyen az új dolgok szoktak lenni.