— Kell neked valami? — kérdezte végül Katalin.
— Egy csésze tea — mondta Mária.
Katalin felállt, és kiment a konyhába.
Mária az asztalnál maradt. Nézte a vázát, a virágokat. Nézte a tányérokat, a lapokkal. Aztán lassan összeszedte a négy lapot, egymásra rakta, és félretette az asztal sarkára.
Másnap reggel Mária korán kelt.
Felöltözött — a jó kabátját vette fel, a sötétkéket, amit ritkán hordott. Megkereste a cipőjét, a fekete bőrcipőt, amelyik a szekrény mélyén volt. Felhúzta.
A tükörbe nézett. Hatvanhét éves volt, és az arca az volt. Nem fiatalabb, nem szebb — csak ő.
— Rendben — mondta a tükörnek.
A Kormányablak nyolckor nyitott. Mária nyolc óra öt perckor volt ott, a váróteremben, és a számos cédulát tartotta a kezében. Huszonhármas szám.
Amikor szólították, felállt, és odament az ablakhoz.
— Jó reggelt — mondta az ügyintézőnek, egy fiatal nőnek, aki felnézett a számítógépről. — Személyi igazolványt, lakcímkártyát és nyugdíjfolyósítási igazolást szeretnék igényelni. Az enyémeket elvesztettem.
— Elveszítette? — kérdezte az ügyintéző.
— Igen — mondta Mária. — Elveszítettem.
Az ügyintéző bólintott, és gépelni kezdett.
Mária lerakta a táskáját a pulthoz, és várt. A váróteremből hallatszott a többi szám kihirdetése, valaki köhögött, valaki a telefonján beszélt halkan. Kint az ablakon látszott az utca — hétköznap reggel, emberek siettek, egy kutya húzta a gazdáját a járdán.
— Rendben — mondta az ügyintéző. — Ez körülbelül három munkanapot vesz igénybe. Lesz-e bármilyen probléma a kézbesítéssel?
— Nem — mondta Mária. — Személyesen veszem át.
— Akkor kérem, írja alá itt.
Mária aláírta.
Hazafelé betért a közeli boltba. Vett kenyeret, tejet, két alma, egy csomag vajat. Kifizetett belőle ezernyolcszáz forintot — Katalin tegnap adott neki ötezer forintot, „visszaadod majd” mondta, és Mária azt mondta, „igen, visszaadom.”
Hazaért, letette a táskát a konyhában.
A hűtőt kinyitotta, és beletette a tejet, a vajat, az almát. A kenyeret kiszabadította a zacskóból, és a kenyérsütőre tette.
Aztán vizet tett fel a teáskancsóban, és amíg forrt, kiment a szobába.
Az asztal még terítve volt — a fehér abrosz, a kék-fehér váza, a bordó és lila és narancssárga aszterek. A tányérokat tegnap este elmosta, és visszatette a szekrénybe. De az abrosz még ott volt, és a váza még ott volt, és a virágok még frissek voltak.
Mária az ablakhoz ment, és kihúzta a függönyt — a virágmintásat, amelyik a hirdetésen is rajta volt.
Az októberi nap bejött a szobába.
A teáskancsó sípolni kezdett a konyhában.
Mária visszament, levette a tűzről, és töltött magának egy csészével. A csésze meleg volt a kezében.