Kint márciusi hideg van, de süt a nap. Az iskola előtt szülők állnak csoportokban, a gyerekek körülöttük cikáznak. Erzsébet megáll az épület előtt, és a zsebébe nyúl. A kis papírlap ott van.
*Gyere el, Nagymama. Én meghívlak. Zs.*
Erzsébet sokáig nézte ezt a papírt tegnap, a teraszon. Arra gondolt, hogy Zsuzsi hány éves volt, amikor az anyjától először hallotta, hogy a nagymama veszélyes. Négy? Öt? Öt éves korától azt hitte, hogy Erzsébet veszélyes. Négy éven át ezt hitte.
És mégis megírta a levelet.
Erzsébet nem tudja, mi lesz ezután. Nem tudja, hogy Anita mit fog mondani este Józsefnek. Nem tudja, hogy hívják-e, hogy megengedik-e, hogy Zsuzsi eljön-e a következő ígéretét beváltani. Nem tudja.
De tudja, hogy Zsuzsi felállt egy dobogóra, és azt mondta: ő mindig megemlékezett rólam.
Ezt senki nem veheti vissza. Ez megtörtént. A tornaszobában ott volt harminc ember, és mindenki hallotta.
Nikolett vár rá a sarkon. Látja már messziről, ahogy a kocsijára támaszkodik, a kabátja gallérját felhajtva a szél ellen.
— Hogy volt? — kérdezi, amikor Erzsébet odaér.
Erzsébet megáll előtte.
— Zsuzsi azt mondta, hogy meghívott legközelebb is — mondja.
Nikolett bólint. A szemében valami megmozdul, de nem szól semmit.
— Gyere — mondja csak. — Főzök valamit.
Nikolett lakásán a konyhaasztal mindig tele van. Most is: egy kenyér, egy tál alma, valami leveses fazék a tűzhelyen. Erzsébet leül, Nikolett tölt a fazékból, a gőz felszáll, valami zöldséges illat tölti be a konyhát.
— Ott volt Anita — mondja Erzsébet.
— Tudom — mondja Nikolett. — Tudtam, hogy ott lesz.
— Nem nézett a szemembe.
— Nem.
— De visszafordult az ajtóban.
Nikolett leül a szemközti székre. Néz rá.
— Ez elég? — kérdezi csendesen.
Erzsébet a tál almára néz. Az egyik alma héján kis folt van, ahol megütötték, és a bőre barna lett. Arra gondol, hogy ez az alma holnapra teljesen barna lesz, vagy nem. Nem lehet tudni.
— Nem tudom — mondja Erzsébet. — De ma ott ültem az utolsó sorban, és Zsuzsi megölelt.
Nikolett bólint.
Erzsébet felemeli a kanalat, és belekóstol a levesbe. Meleg. Sárgarépa, zeller, valami más is. Kicsit sok benne a só, de nem mondja.
Kint a márciusi nap már alacsonyabban jár. Nikolett konyhájának ablakán bejön a fény, és végigfut az asztalon, a tál almán, a Erzsébet kezén, amelyik most csendesen tartja a kanalat.
Erzsébet hazaér, mire besötétedik. A varródoboza a polcon van, ahol mindig. Mellette a régi babák, amelyek visszajöttek — kettő, az első két évből. Erzsébet kiveszi az egyiket, leül a karosszékbe, és a térdére teszi. A baba piros szoknyája kicsit fakult már, a haja megkopott a tetején.
Kint szél van. Az ablak kicsit nyitva, és a függöny lassan mozog.
Erzsébet a babát tartja a térdén, és a tenyerével simítja le a fakult piros szoknyát, egyszer, aztán még egyszer, ahogy a sűrű öltések alatt a szövet simán fut az ujjai alatt.