— Részben amiatt is — mondta Tímea.
— Én tudtam — mondta Enikő halkan. — Hogy ez nem normális. Amit Nagymama csinált. Tudtam, csak… nem tudtam, hogyan szóljak.
Tímea letette a kesztyűt. Leült az asztalhoz, Enikővel szemben.
— Miért nem szóltál?
Enikő a kezét nézte.
— Mert azt mondták, hogy ez csak szeretet. Hogy Nagymama csak szeret minket. És én nem akartam úgy tűnni, mint aki nem hálás.
Tímea a lányának a kezére tette a kezét.
— Nem te voltál a felnőtt ebben a helyzetben — mondta. — Neked nem kellett volna ezt kezelni.
Enikő felnézett. A szeme nedves volt, de nem sírt.
— És most mi lesz?
— Most megjön Gergő, megeszünk egy csigát, és utána szeretnék veletek beszélni valamiről.
— Miről?
— A pénzről. Meg a bizalomról. — Tímea felállt, visszament a tepsihez. — Arról, hogy ezek hogyan működnek. Tőlem. Nem titokban.
Gergő nyolckor jött le, pizsamában, a haja felállva, és megállt az ajtóban, mert megérezte a kakaós csiga szagát.
— Kakaós csiga van? — kérdezte.
— Kakaós csiga van — mondta Tímea.
— Születésnapomra?
— Születésnapodra.
Gergő leült. Enikő töltött tejet. Tímea kivette a csigákat a tepsiből, és az asztalra tette a tálat.
Jenő nem jött le. Tímea hallotta fentről a zuhany zaját.
— Gergő — mondta Tímea, miközben leült. — Emlékszel, amit egyszer mondtál, hogy Nagymama azt mondta, anyának nem lehet megbízni a pénzzel?
Gergő a csigájára nézett.
— Igen.
— Nem voltál hibás, hogy elmondtad. Jól tetted.
Gergő felnézett.
— Akkor miért volt baj?
— Nem az volt a baj, hogy elmondtad. Az volt a baj, hogy Nagymama azt kérte, ne mondd el. — Tímea a fiára nézett, egyenesen. — Mert a titkoknak, amiket felnőttek kérnek gyerekektől, szinte mindig van egy oka. És az ok általában nem szép.
Gergő gondolkodott.
— Mert akkor anya nem tudja, mi történik?
— Igen. Pontosan.
— De Nagymama azt mondta, hogy ez csak szeretet.
— Tudom, hogy azt mondta. — Tímea a kezét az asztalra tette, nyitva. — Hallgass ide. Ha valaki szeret téged, nem kéri, hogy titkolj dolgokat az anyád elől. Aki szeret, az nem bont meg. Aki szeret, az nem tanít arra, hogy az anyádban ne bízzál.
Gergő sokáig csendben volt. Aztán:
— Anya. Én bízom benned.
Tímea a mellkasában valami meglazult — nem fájdalmasan, csak hirtelen, mint amikor valami, ami régóta feszül, egyszer csak elenged.
— Tudom — mondta. — Én is benned.
Enikő nyúlt egy csigáért. Letört belőle egy darabot.
— Anya. Meg lehet kérdezni, hogy a pénzzel hogyan fogunk…? Tehát ha elvál… ha változnak a dolgok…
— Meg lehet kérdezni mindent — mondta Tímea. — Ezért ülünk most itt.
Fent a zuhany elhallgatott. Lépések a folyosón. Jenő nem jött le.
Tímea töltött teát Gergőnek. Gergő elvette a bögrét, és mindkét kezével fogta, mint amikor kicsi volt.
— Anya — mondta Gergő. — Mennyi az a sok pénz?
Enikő felnevetett — röviden, meglepve önmagától.
— Gergő.
— Csak kérdezem.
— Jó kérdés — mondta Tímea, és mosolygott. — Attól függ, mire.
— Mire?
— Arra, hogy mit akarsz csinálni az életedben.
Gergő ezen gondolkodott. Megette a csigája maradékát.
— Én focista akarok lenni.
— Akkor a foci cipő drága — mondta Enikő komolyan. — Ez biztos.
— Tudom. Anya, te adsz nekem focicipőt?
— Ha kell, igen.
— De nem titokban?
Tímea a fiára nézett.
— Nem titokban — mondta. — Soha nem titokban.
A tál közepén még három csiga gőzölgött. Az ablakon bejött a február végi fény — halvány, de már nem téli. Tímea a kezét köré fogta a bögrének, és érezte a meleget a tenyerén.