Erzsébet gondolkodott egy pillanatig.
— Százhatvannyolcezret — mondta.
Zoltán az asztalra tette a kezét. Lapos tenyérrel, csendesen.
— Erzsébet — mondta.
— Igen.
— Fruzsinától kölcsön veszel?
Erzsébet nem felelt azonnal.
— Vettem — mondta végül. — Vissza fogom adni.
Zoltán felállt, és kiment a szobába. Erzsébet hallotta a szekrény ajtaját — azt a szekrényt —, hallotta a sporttáska mozgását, hallotta a neszezést. Zoltán visszajött, és az asztalra tett egy borítékot. Az eredeti borítékot, a számlával.
— Ezt te megtaláltad — mondta.
— Meg — mondta Erzsébet.
Zoltán leült. Nem nézett Katalinra.
Katalin ült, és a tányérját nézte. Üres volt. A bunda számlája előtte feküdt az asztalon, és Béla mellette ült, és Béla nem szólt semmit, csak ült, és a csend körülötte nehezebb volt, mint bármi, amit mondhatott volna.
— Én haza megyek — mondta Katalin végül, és felállt.
Béla nem állt fel azonnal. Még ott ült egy pillanatig, és az üres tányérját nézte. Aztán felállt ő is.
Az ajtóban Katalin megfordult.
— Erzsébet—
Erzsébet nézett rá. Csendesen, egyenesen.
Katalin nem fejezte be a mondatot. Kiment.
Béla az ajtóban megállt, és Erzsébetre nézett.
— Sajnálom — mondta halkan.
Erzsébet bólintott.
Az ajtó becsukódott.
Zoltán és Erzsébet az asztalnál ültek, a gyertyák égtek, a tányérok üresek voltak.
— Miért nem szóltál? — mondta Zoltán.
Erzsébet a gyertyát nézte.
— Szóltam — mondta. — Eleinte.
Zoltán nem felelt erre.
— A Fruzsinának mennyivel tartozol?
— Tizennégyezernyolcszázzal.
Zoltán felállt, kiment, visszajött. Letett az asztalra tizenötezer forintot.
— Holnap vidd el — mondta.
Erzsébet a pénzt nézte.
— Zoltán — mondta.
— Mi?
Egy pillanatig csend volt.
— Köszönöm — mondta Erzsébet.
Zoltán leült. Nem mondott semmit. A gyertyák égtek. Odakint a szél megmozgatta az ablakot, és a fény megrebbent — mind a hat láng egyszerre, mintha lélegzett volna.
Erzsébet másnap reggel elment Fruzsinához. A tizenötezer ott volt a táskájában, és a hat tányér is, gondosan becsomagolva újságpapírba.
Fruzsina kinyitotta az ajtót, és megnézte Erzsébet arcát.
— Na — mondta csak.
— Na — mondta Erzsébet.
Fruzsina átvette a tányérokat. Aztán a pénzt. Megszámolta, visszaadott százat.
— Ez sok — mondta Erzsébet.
— A kamat — mondta Fruzsina, és mosolygott, egy kicsit.
Erzsébet hazament. A konyhaasztalon ott állt a reggeli kávéja, még meleg. Leült, és megitta. Lassan, végig, az utolsó cseppig.