Csak várt.
— Segíts — mondta Mária.
Nem hangzott könnyen. Nem hangzott természetesen. Nyolc szótagból álló mondat, amelyet tizenhat hónap alatt nem mondott ki, és most kimondta, és a hangja nem reszketett, csak kicsit volt halkabb a szokásosnál.
Az anyja odalépett. Megfogta a karját — nem erősen, nem kapkodva, csak biztosan, ahogy valaki fogja, aki már tudja, hogyan kell.
— Hová mész? — kérdezte.
— Az ablakhoz — mondta Mária. — Látni akarom az utcát.
Elmentek az ablakhoz. Lassan, a szokásos huszonhárom lépésnél kicsit többel, mert a konyha messzebb volt. Az anyja nem siettetett, Mária nem kért elnézést.
Az ablaknál az anyja elengedte a karját, és Mária a járókeretbe kapaszkodott, és kinézett az utcára.
A sárga autó még ott parkolt. Egy asszony ment el mellette bevásárlószatyorral, az egyikben zöldség látszott ki. Egy gyerek kerékpározott a járdán, a kerékpár csengettyűje szólt egyet, aztán elhallgatott.
Az anyja melléállt.
Nem szólt semmit. Csak ott állt, közel, egy lépéssel lemaradva, ahogy kellett.
Mária érezte a melegét.
Ez nem volt semmi különös — egy asszony és az anyja, egy ablak előtt, egy hétköznapi reggelen, egy sárga autóval az utcán. Nem volt benne semmi, amit érdemes lenne elmesélni. Nem volt fordulat, nem volt megoldás, nem volt vége Sándornak és a lakásnak és az L2-es gerincsérülésnek és a tizenhat hónapnak.
De az anyja ott állt.
És Mária hagyta.
Sokáig álltak így. A gyerek a kerékpárral visszajött a másik irányból, és a csengettyűje megint szólt. Az asszony a bevásárlószatyorral befordult egy kapun. A sárga autó nem mozdult.
— Anyám — mondta Mária.
— Mi van.
— A kávé kihűlt.
Az anyja egy pillanatig nem szólt. Aztán:
— Csinálok másikat.
— Fahéjasat.
— Persze — mondta az anyja.
Visszamentek a konyhába. Az anyja fogta Mária karját, Mária nem rázta le. A járókeret csikorgott a padlón, a nap beesett az ablakon, és a folyosón, az éjjeliszekrényen ott feküdt a kék füzet, a lapjai kicsit szétnyílva, az utolsó sor kékkel írva, ahogy az anyja keze írta, görbe betűkkel, amelyek az artritisz miatt soha nem lesznek egyenesek.
Az anyja meggyújtotta a gázt. A lábos alja elkezdett melegedni.
Mária leült, és nem mondott semmit, és az anyja sem mondott semmit, és a fahéj illata lassan betöltötte a szobát, és odakint a sárga autó még mindig ott állt, és a nap lassan feljebb kúszott az égen.